Az áram is drágul!
Zorana Mihajlović energetikai miniszter bejelentette, hogy a villanyáram várhatóan 10-12 százalékkal drágul meg februárban. A drágulás pontos mértékét egyelőre nem tudni. A gázdrágulásról már korábban hírt adtunk.
– Az Energetikai Ügynökséggel közösen mérjük fel a helyzetet és ezt követően határozza majd meg az ügynökség a villanyáram új árát. A tarifarendszer szintén módosulni fog és valószínűleg éjszaka is lesz olcsó áram. A tarifarendszer módosítása után várhatóan nem lesznek hatalmas eltérések a különböző kategóriák között. A tervek szerint nem a mostani egy a négyhez, hanem egy a háromhoz, vagy a kettő és félhez viszonyulnak majd egymáshoz a különböző tarifasávok. A szociálisan hátrányos helyzetben élők kedvezményezettek listája elkészült, már csak a vonatkozó kormányrendeletet kell elfogadni. Feltehetőleg mintegy 400 ezer háztartás térítheti majd meg kedvezményes elszámolás mellett az elhasznált földgázt és villanyáramot, illetve egyeseket teljesen felmenti majd az állam a fizetés alól. Ingyen áramra és földgázra feltehetőleg azok számíthatnak, akik napi egy étkezést sem tudnak maguknak biztosítani. Kevesebbet pedig azok fizetnek majd, akik hátrányos helyzetben élnek, vagy energia hatékony háztartást vezetnek – részletezte Mihajlović.
A miniszter arról is beszámolt, hogy a Déli Áramlatról szóló törvénytervezet elkészült, már csak a kormánynak kell elfogadnia. A Déli Áramlatot nemzeti jelentőségű projektumnak nyilvánítja az állam, mondta Mihajlović, hozzátéve: reményei szerint már az év első negyedében elkezdődik a Déli Áramlat kiépítése.
(Gye)