Egyéb 

Élet Szövetsége: Sebestyén Márta koncertekkel mutatkoznak be

moricz-arpadBácskossuthfalván Élet Szövetsége néven 2012. október 31-én létrejött egy új civil szervezet. Az öt alapító tag: Móricz Árpád (elnök), Maurer Oszkár (alelnök), Gergely Barnabás, Korom Mária és Tómó Margaréta azért hozták létre a szervezetet, mert hisznek abban, hogy tudnak változtatni, és mert hisznek a szülőföldünkben. Az Élet Szövetsége szervezet székhelye ugyan Bácskossuthfalván van, de tevékenysége az egész Vajdaságra kiterjed majd. A szervezet elnökével, Móricz Árpád református lelkipásztorral a célokról és az első rendezvénysorozatról, Sebestyén Márta vajdasági koncertkörútjáról beszélgetett a Magyar Szó újságírója.

– A délvidéki élet mindennemű javítása érdekében jöttünk létre. Ennek van szellemi tartalma, de ugyanakkor gyakorlati és anyagi tartalmakra is ki akarunk terjeszkedni. Az emberekben szeretnénk megerősíteni szülőföldjükbe vetett hitüket. Igenis szükség van arra, hogy meggyőződjenek arról, nem olyan szegény ez a terület, mint amilyennek hisszük. Szeretnénk azt, hogy egymásra találjanak azok az emberek, akik ehhez hasonlóan gondolkodnak, hogy erősítsék egymást szellemileg – mondta Móricz Árpád.

A szervezetnek öt alapítótagja van, viszont az elmúlt három hónap folyamán számos taggal bővült.

– Az Élet Szövetségének számos terve van, amivel motiválni szeretné a magyarságot, illetve kimozdítani az itt élőket a monoton hétköznapiságból. Ennek első megnyilvánulása a héten megrendezésre kerülő Sebestyén Márta-koncertsorozat, amely Vajdaság három városában kerül megszervezésre. Ezen felül azonban nem csak kulturális tevékenységgel szeretnénk foglalkozni, hanem a gazdaságban, mezőgazdaságban is segíteni az embereket. Őshonos gyümölcs és zöldségféléket szeretnénk megmenteni az utókornak, mintaültetvényt létrehozni, de számos más konkrét ötletünk is van. Készülőben van honlapunk is, amelyre támaszkodunk, hiszen a mai modern világban nagy szükség van egy mindent átfogó honlapra. Amint előrelépés történik, arról értesül majd az olvasó, a polgár – árulta el Móricz.

Magyar Szó

T. T.

Hasonló bejegyzések