Honosítási visszaélések – 3. rész: Az egyiknek sikerül, a másiknak nem – Szigorúbb elbírálás a magyarok esetében?
Folytatjuk a honosítási visszásságok felgöngyölítése céljából útjára indított cikksorozatunkat, melynek előzményeit írásunk alján találhatják meg. Mint az kiderülni látszik, a probléma és a visszaélések száma nagyobb és számosabb, mint ahogy azt korábban hinni mertük. Sorra érkeznek az olvasói panaszok, sőt egy egész kis „magyarokat gyártó” ipar körképe kezd kirajzolódni, melyekről a leplet egy későbbi beszámolónkban rántjuk majd le.
Azonban nem mindenki válik egy csapásra magyar állampolgárrá. Sokaknak igen nyögvenyelős megpróbáltatást jelent megszerezni azt, és sajnos épp azoknak, akik valójában jogosultak lennének az egyszerűsített honosításra. Mai olvasói leveleink arról számolnak be, hogy bizony fel kell gyűrnie annak a gatyaszárat, aki törvényes és jogos módon szeretné megmászni a bürokrácia lajtorjáit… Kérdés, hogy miért történhet meg az, hogy még az egyik oldalon tömeges visszaélésekről kapunk beszámolót, közben pedig olyanok válnak magyarrá, akik nemrégiben még maguk kenték volna meg nekünk azt a bizonyos útravaló szendvicset. Eközben számos beszámolót hallani, hogy azoknak, akik töretlen magyar lélekkel élik életüket, azok akadályokba ütköznek, sőt akár nemzetpolitikai kockázati tényezővé is válhatnak…
Olvasónk levele:
Üdvözletem.
Az én történetem kissé eltér a többitől, de lehetséges , hogy ez is kapcsolódik a visszaélésekhez. A családom és én (4-en vagyunk) minden szükséges papírt összegyűjtöttünk, egy 1942-es magyar királyi állampolgársági okmányt is, valamint számos más dokumentumot, és a megbeszélt időpontra mentünk Szabadkára, hogy átadjuk a kérvényt, de nem voltak hajlandóak azt átvenni! Korsós Tamás, és egy másik személy jelen voltak, és azt mondták az állampolgársági papírra, idézem „ez nem bizonyít semmit, meg már amúgy is olyan öreg”. Ez nem Korsós szájából hangzott el, de látszólag egyetértett vele, mivel nem volt hajlandó átvenni a kérelmet, mondván, hogy keressünk egy olyan dokumentumot, ami ténylegesen bizonyítja, hogy állampolgárok voltak az őseink. Azonban ez a okmány a nagyapámé, aki szintén velünk volt! Ezek után pedig olvasom, hogy sokan megkapják az állampolgárságot, akik nem is rendelkeztek semmilyen kapcsolattal a Magyar Királysággal.
Véleményem szerint gyalázatos a magyar állam részéről már az is, hogy nekünk kell kérvényezni a visszahonosítást, holott nem mi kértük, hogy vegyék el tőlünk, és erre még ilyen visszásságokat is megengednek….
(név a szerkesztőségben)
A következő beszámolót a legnagyobb közösségi portál levelezőládájába kaptuk K.-tól:
Üdv a szerkesztőségnek!
A gyanús honosítási eljárásokkal kapcsolatban írok nektek.
A nagytatám eskütételekor történt, hogy egy magyarul alig beszélő szerb „hölgy” cirillül írta alá az eskütételhez szükséges dokumentumot, majd amikor az illetékes személy megkérte, hogy legyen szíves latin betűkkel aláírni, akkor ő nagy gúnyosan azt válaszolta, hogy ő csak így tud írni, de a legfelháborítóbb és gyalázatosabb az volt, amikor a himnusz következett, akkor hátat fordított és a háta mögött várakozó családtagjainak integetett, meg próbált valamit közölni velük… Személyes véleményem szerint az ilyenek és az ehhez hasonlók csak az ingyen pezsgő és még kitudja milyen okoknál fogva teszik le a magyar esküt, de semmiképpen sem azért, mert elkötelezettséget vagy elszántságot éreznek magukban a magyar haza és a magyarsággal szemben.
Tisztelettel : K.
Amennyiben Önnek is van tapasztalata a magyar állampolgárság körül történ visszásságokról, akkor kérjük írja le és küldje el beszámolóját nekünk a [email protected] szerkesztőségi villámposta címünkre.
H. Á.
Kapcsolódó írásaink (egyre több…):
Honosítási visszaélések – 2. rész: Itt a pénz, ide az állampolgársággal
Honosítási visszaélések – 1. rész: ,,Új magyarok” a láthatáron
Dačić szerint nincs vízumveszély, de a lakosság azért felkészül…
