Egyéb 

Részegen is vezethetnek a depresszíós öregek?!

ittas sofőr 2Idős emberek kapatosan is vezethessenek autót, de csak nagyon lassan – így döntött Írországban Kerry megye önkormányzata.

A testület ülésén öten szavaztak a meghökkentő javaslat mellett – mindannyian kocsmárosok, vagy volt kocsmárosok. A szavazáson hét „megyeatya” tartózkodott, tucatnyi pedig nem tartózkodott a teremben, mert el sem ment az ülésre.

A javaslattal Danny Healy-Rae tanácsos rukkolt ki. Indoklása szerint az autóvezetői szeszhatár megemelése hangulatjavító: segítene azokon az öregeken, akik magányosan tengetik napjaikat otthon és búskomorságba esnek, viszont eljárnának kocsmázni, ha utána haza is hajthatnának autóikkal. Healy-Rae rámutatott arra, hogy gyér forgalmú utakat használnának, és csak nagyon lassan szabadna haladniuk.

 

Az önkormányzati döntés most Alan Shatter, Írország igazságügy-minisztere elé kerül azzal a kérelemmel, hogy adjon ki külön vezetői engedélyeket az eldugott vidéki helységekben lakó öregek számára.

Hogy pontosan hány év felettieknek járhatna az engedély, mennyit ihatnának, milyen sebességgel vezethetnének, arra nem tért ki a The Daily Telegraph című brit lap, mert feltehetően Kerry „megyeatyái” sem. Nem valószínű, hogy döntésük megértésre talál a miniszternél. A közlekedésbiztonsági hatóság máris esztelennek minősítette az egész ötletet.

Index nyomán Z.D.

Hasonló bejegyzések