Popović: Szerbia abba az unióba nyomul, amelyből a britek menekülnének
Nenad Popović, a Szerbiai Demokrata Párt alelnöke ma közölte, hogy Szerbiának azonnal meg kellene szakítania a tárgyalásokat az Európai Unióval és kikiáltania a politikai semlegességet. Szavai szerint az ország csak úgy tudná érvényesíteni a nemzeti érdekeit és a gazdasági fejlődés útjára lépni.
A Times folyóirat közvélemény-kutatásának ma közzétett eredménye szerint, ha Nagy Britanniában népszavazást tartanának arról, hogy a polgárok szeretnének-e az unióban maradni, a britek többsége nemmel válaszolna – hangsúlyozta Popović, majd hozzáfűzte, hogy nemcsak a britek, hanem a többi nagyobb uniós ország átlagpolgárai szintén torkig vannak az unióval.
Kiemelte, hogy Szerbia már most túl nagy árat fizet az előcsatlakozási lépésekért, holott az Európai Unió pár év múlva valószínűleg nem is fog létezni.
A képen: Nenad Popović
F. L.