Egyéb 

Óbecse: Kiújulóban a nemzetek közötti viszályok?

ponos srbimaÓbecse utcáin néhány hónapja különböző szélsőségesen nacionalista graffitik tűntek fel. A falfirkák szerb nacionalista jelképeket, horogkereszteket, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat ócsároló mondatokat tartalmaztak. Ezidáig senki sem szólalt fel az ügyben, azokat nem sérelmezték, azonban ez valószínűleg hamarosan változni fog, mivel a hónapokon át tartó folyamatos provokációra most válaszoltak egyes (feltételezhetően) magyarok, és mint tudjuk, ennek a hozadéka csak elhatárolódási hullám és magyarellenes hisztériakampány lehet.

„64 vármegye” és „Halál az összes politikusra” falfirkák jelentek meg szombat hajnalban Óbecse belvárosában az egyik tömbházhoz tartozó garázs falán.  Egy közelben lakó magyar polgár vette észre a kiírást, amikor a piacról hazafelé tartott, és azt egyből jelentette az illetékeseknek, mivel, mint elmondta, a  graffiti ,,árthat a nemzetek közötti jó viszonynak Óbecsén”.

Az esettől a község magyar vezetői is elhatárolódtak már a graffiti megjelenésének a napján, és bizakodásuknak adtak hangot, hogy a rendőrség felkutatja és méltóképpen megbünteti majd a garázda firkálókat.  Knézi Péter, a községi képviselő-testület elnöke közölte: Magyar ember vagyok, de ennek az országnak a polgára, és elítélek minden nemzeti kizárólagosságot, minden nacionalizmust, minden megkülönböztetést az emberek között. Becse tudvalevőleg nem ad otthont és nem is volt soha melegágya az ilyen történéseknek és most ilyen, nem is tudom minek nevezzem, ilyen graffiti háborúnak vagyunk tanúi. Én azt mondom, hogy ez még a kezdeti fázis. Reagálni kell, és reagálni is fogunk, úgyis mint önkormányzat, és úgyis mint rendőrség, mindenféleképp megtesszük a kellő lépéseket, viszont nem tudom azt megérteni, hogy egy ilyen hagyományokkal rendelkező városban, mint Óbecse, hogy talált táptalajra egy ilyen ötlet, hogy egymással ilyen módon kommunikáljanak a fiatalok – mondta Knézi Péter.

Óbecséből nem lehet Temerint csinálni! – zárta szavait egy elrettentő példával a képviselő-testület elnöke.

Sajnálatos tény, hogy a tiszamenti városban csak akkor kezdenek „graffiti háborúról” beszélni, amikor magyar nyelvű firkák jelentek meg, azonban a hónapokkal ezelőtti szerb felírások ügyében nem beszéltek nemzetek közötti viszályról, és rendőrségi lépéseket sem követeltek. A kettős mérce gyanúját tovább mélyíti az is, hogy Óbecse község polgármestere, a Szerb Haladó Párt tagja, Vuk Radojević a megválasztását követő első magyar nyelvű médium számára adott interjújában azt nyilatkozta, belátja, a pártján belül is előítéletek vannak a magyar nemzet irányába, amely szavazótáboruk körében is gyakori jelenség.

hvimobecse

Portálunk megkereste a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egykori délvidéki régióvezetőjét, aki elmondta:

– A HVIM az utóbbi 5-6 évben teljes inaktivitásba vonult Szerbia jelenlegi területén, mivel a folyamatos hatósági és titkosszolgálati zaklatásokkal ellehetetlenítették minden jellegű munkánkat, miközben az ellenünk folytatott médiahecckampány nem csak ellenünk, hanem a délvidéki magyarsággal szemben is tüzelte a szerbiai közhangulatot.

A neve elhallgatását kérő vezető továbbá elmondta:

– Szervezetünk sohasem bíztatott senkit sem garázdaságra, sem erőszakra, ennek ellenére minden olyan esetet, amelyet magyarokhoz lehetett kötni, és a szerb nemzet tagjai közül azt bárki sérelmezhetőnek érezte, akkor egyből igyekeztek azt a HVIM-hez kapcsolni a botrány érdekében. Azonban az ilyen esetek többségében az „elkövetők” olyan tinédzserek, akik túl fiatalok voltak, amikor a szervezet még aktív volt a régióban. Így ebben az esetben nem a HVIM-et kell vádolni, sokkal inkább egy bumeráng-effektusról van szó, amikor a magyarellenes provokáció túlcsordult és visszaütött, ez nem más mint a nemzet önvédelmi reflexe. Nem gondoljuk, hogy egy falfirkával megoldódik ez a helyzet, amely Óbecsén a politikai vezetésig követhető vissza, de a fiatal elkövetőket teljesen elítélni sem tudjuk, hiszen azt látni kell, hogy folyamatos provokációra válaszoltak ezzel a lépésükkel, mivel ezt Óbecse politikai vezetése már jó ideje nem tette meg, csak némán tűrt. – fejtette ki a HVIM volt vezetője.

zupanijapusiga

Látni kell, hogy nem csak Óbecse, de a kollektív délvidéki magyarság tűrőképessége határtalan, szinte apró fát lehet a hátunkon hasogatni, és ezt nem egyszer meg is tették már. Ennek ellenére továbbra is a magyar a leghűségesebb nép Szerbiához, ezt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy minden Jugoszláviát alkotó államszövetségnek és autonóm régiónak ma saját országa van, egyedül a Délvidék lojális Szerbiához, itt a legmagasabb a befizetett adók és járulékok százalékos aránya. Belső háborúikban az albánoknak nem, de nekünk lehetett fegyvert nyomni a kezünkbe, hogy a magyarlakta falvak ellen küldjék a férfiakat Baranyába és Szlavóniába, addig a nőket csak mađaricanak becézve könnyű prédának tartják, és tömegesek a vegyes házasságok, amelyben a gyermekek már szerb identitásúak. Azonban úgy látszik ez sem bizonyította a lojalitásunkat, így további támadások érik nemzetünket, így hát nem csoda, hogy radikális helyzetekre radikális válaszok fognak érkezni. Kérdéses, hogy Óbecsén meddig fokozódik még a helyzet, de mielőtt farkast kiáltunk, érdemes azt is megnézni, hogy ki terelte a farkasodú mellé a nyájat.

(Óbecse.net nyomán H. Á.)

Hasonló bejegyzések