Eldőlt: Szétszakad az LMP!
Hosszú huzavona után eldőlt, hogy kettészakad az egyetlen liberális parlamenti párt Magyarországon. A Lehet Más a Politika (LMP) hétvégi kongresszusa után a különutasok bejelentették kilépésüket és egy új párt megalapítását. Mivel a választások másfél éven belül lesznek, ezért Jávor Benedekék, a kilépők ,,vezetője” közölte, hogy közeledni fognak a baloldali tömörüléshez, az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, amely a jelenlegi kormány megdöntésén munkálkodik.
Kilépnek az LMP-ből és új pártot hoznak létre a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai – jelentette be Jávor Benedek, a párt országgyűlési képviselője vasárnap. Az új párt nevét még nem találták ki, de annyi biztos, hogy – az LMP-ben maradókkal szemben – baloldali pártot hoznának létre, és tárgyalni szeretnének a Bajnai Gordonhoz köthető Együtt 2014 mozgalommal.
Az LMP Párbeszéd Magyarországért Platformjának tagjai kilépnek a pártból, és új pártot alapítanak – jelentette be Jávor Benedek vasárnap. A döntés a platform vasárnapi közgyűlésén született meg. A platformot alapító nyolc országgyűlési képviselő továbbra is megtartja a mandátumát, és párbeszédet kezd az LMP hét képviselőjével annak érdekében, hogy valamilyen formában megmaradjon a parlamenti frakció.
Az új párt nevéről még nem döntöttek, de az biztos, hogy baloldali irányultságú pártot akarnak – legalábbis ezt mondta az Indexnek több platformista. Az új párt tárgyalni akar az Együtt 2014 választói mozgalommal az együttműködésről. Jávor erről a sajtótájékoztatón annyit mondott, hogy először az új pártnak meg kell alakulnia, amíg ez nem történik meg, addig korai tárgyalásokat folytatni az együttműködésről. Viszont a választások nincsenek messze, ezért ha részt akarnak venni az ellenzéki együttműködésben, akkor az év második feléig tisztázni kell annak formáját – tette hozzá.
Origó.hu nyomán T. T.