Nem ment át a javaslata, ezért lemondott a tagságáról
Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselői csoportjának elnöke úgy értékelte, hogy mindenképpen szankciókat kell alkalmazni Vladimir Cvijannal, az alkotmányügyi és törvényhozási parlamenti bizottságának haladó párti elnökével szemben, amiért az megfenyegette Mesarovićot, a Fellebbviteli Bíróság bíráját. ,,Az ilyet mindenképpen szankcionálni kell vagy leváltással, vagy a nyilatkozat világos elítélésével” – fogalmazott Jovanović.
,,Cvijant le fogják váltani a parlamenti bizottság éléről és felelősségre fogják vonni a pártban, ha kiderül, hogy nyomást gyakorolt a bíróságra” – jelentette ki az üggyel kapcsolatban Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt vezetője. A Demokrata Párt azzal vádolta meg Vladimir Cvijant, hogy mint a kokain-csempészéssel vádolt Ivan Pavlović-Iker ügyvédje, a bírára való nyomásgyakorlással megkísérelte elérni, hogy védencét kiengedjék a vizsgálati fogságból.
Időközben összeült a parlamenti bizottság, amelyben Jovanović is tag. A liberális vezető kezdeményezte, hogy kerüljön napirendre Cvijin leváltása, azonban a javaslatot csak másik két demokrata képviselő támogatta, így azt végül a bizottság többsége elvetette. Ezután az LDP elnöke lemondott bizottsági tagságáról.
Beta nyomán T. T.