Egyéb 

Fény derült Baumgartner valódi sebességére

baumgartnerGyorsabban zuhant harminchét kilométeres magasságból Felix Baumgartner osztrák extrémsportoló tavaly októberben, mint korábban közölték: a legújabb, nyilvánosságra hozott hivatalos mérési adatok szerint óránkénti 1357 kilométeres sebességet ért el, miközben szabadesésben száguldott a Föld felé.

A 43 éves salzburgi sportoló Új-Mexikó amerikai szövetségi állam fölött hajtotta végre világrekord-kísérletét. Az ugrás sikeres volt, ő lett az első ember, aki zuhanás közben átlépte a hangsebességet. Az akkor közölt adatok szerint 1342,8 kilométeres maximális sebességet ért el, de azóta kiderült, hogy annál is gyorsabb volt.

Nem sokkal sztratoszféraugrása után Baumgartner bejelentette, hogy visszavonul az extrémsportoktól, mert már „nincs mit elérnie”.

Magyar Nemzet nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések