Egyéb 

Lesz-e Thurzó emlékpark Zentán?

thurzoiskolaZentán a polgárok egy csoportja már elég régen arra szeretné rábírni az önkormányzat illetékeseit, hogy emlékparkot és sportpályákat alakítsanak ki a Thurzó Lajos Általános Iskola környékén, a vasúti sínek mentén.

A majdani Thurzó Lajos emlékparkban az elképzelések szerint különféle rekreációs tevékenységekre alkalmas létesítmények kapnának helyet. A tervek között több sportpálya, valamint jégpálya, szánkózódomb és játszótér kialakítása is szerepel, de egy nagy kiterjedésű parkot is létrehoznának a rendezésre váró területen. Az elképzelések szerint a terület északi részén egy játszótér kapna helyet, ami kétszer akkora lenne, mint a városközpontban lévő játszótér, a második szakaszán sakkozásra, valamint asztaliteniszezésre alkalmas asztalokat helyeznének el, a harmadik részen pedig két-három sportpálya kapna helyet. A Thurzó-iskola előtti területen szeretnének megépíteni egy nyári színpadot, a Dr. Gerő István utcánál pedig kialakítanának egy 40-50 jármű számára helyet adó parkolót a vasúton túli részen, míg az iskolától délre egy másik parkolót létesítenének. Tót Imre a projektum pénzelésével kapcsolatban elmondta, hogy a kezdeményezők szerint a projektum elindulásához a községnek kellene biztosítania az anyagi eszközöket, de a továbbiakban tartományi és köztársasági, sőt magyarországi és európai uniós pályázati forrásokra is számítanának.

A környéken 5000 polgár él, akiknek sajnos nincsenek sportolási lehetőségeik, mert az iskola udvarában ugyan van sportpálya, de az nem mindenki számára elérhető.

Ceglédi Rudolf polgármester hangot adott azon meglátásának, hogy a projektumtervvel kapcsolatban sok olyan kérdés vetődik fel, amelyekre most még nem látják tisztán a válaszokat. Hangsúlyozta, hogy támogatja az ötletet, de kétségei vannak afelől, hogy a jelenlegi szűkös anyagi helyzetben milyen lépésekkel tudnának vele előrehaladni. Az idén legfeljebb a terület feltöltésének, valamint fásításának megkezdését tartaná elképzelhetőnek, illetve esetleg egy olyan hatástanulmány elkészítését, amely megkönnyítené a pályázást a szükséges anyagi források előteremtésére.

Tuza Valéria, a Községi Közigazgatási Hivatal Városrendezési és Kommunális Osztályának vezetője elmondta hogy a hatályban lévő előírások értelmében a vasúti sínektől 25 méternyi távolságban semmilyen objektumot nem lehet felépíteni. Arról is szót ejtett, hogy egy-egy területet milyen módon lehet rendezni: a városrendezési terv határozza meg, amelynek módosítása, illetve egy-egy terület átminősítése, valamint az építkezéshez szükséges engedélyek beszerzése rendkívül hosszadalmas folyamatot igényel. Leszögezte: mivel az adott terület nem képezi teljes egészében a község tulajdonát, nem valószínű, hogy a tervezett objektumok elférnének azon a részen, amelyek a tulajdonába tartoznak.

A jelenlévők végül egyetértettek abban, hogy az adott terület rendezése fontosabb a kidolgozott projektumterv megvalósításánál, ezért leszögezték, amennyiben a szakemberek úgy ítélik meg, hogy a projektumterv jelen formájában nem kivitelezhető, akkor a területet más módon ugyan, de mindenképpen mielőbb rendezni fogják.

(Gye)

Hasonló bejegyzések