Mégis lesz szülői pótlék és támogatás a harmadik, illetve negyedik gyermek után
A 30 ezer dináros szülői pótlék, a kettes és hármasikrek 400, illetve 600 ezer dináros támogatása, a harmadik és negyedik gyermek iskoláskor előtti képzése – egyebek között ezek azok a támogatási formák, amiket 2012–ben az Alkotmánybíróság egyetlen tolvonással megvont a szerbiai családoktól. Sokan attól tartottak, hogy fizetni kell majd a harmad– és negyedszülött gyermekek iskoláskor előtti képzéséért Szerbiában.
Szabadka város a 2013–as költségvetésében nem számolt a 18 millió dináros kiadással, amiből a harmad– és negyedszülött gyermekek iskoláskor előtti képzését pénzelhetnék. A legtöbb községi önkormányzat – így végül Szabadka is – megtalálta a forrást, amiből előteremthetik az erre szükséges összeget, így a szülők pénztárcáját nem érinti az Alkotmánybíróság döntése.
Szabadkai Rádió nyomán T. T.