Egyéb 

Nagybecskereken és a környező falvakban választottak

muzslya hkAz elmúlt hétvégén – ahogyan azt korábban előrejeleztük –  Nagybecskerek 29 helyi közösségében választottak új tanácsot és ellenőrző bizottságokat, február 17-én pedig pótválasztásokat tartanak a Tartományi Képviselőházba Ivan Bošnjak helyére, aki lemondott képviselői mandátumáról, hogy Nagybecskerek polgármestere maradhasson.

Az önkormányzat eredetileg január 27-ére jelentette be az új helyi tanácsok megválasztását, de a dátumot február 3-ára módosították. A város néhány városi helyi közösségében, úgy mint a Veljko Vlahović HK és Dositej Obradović HK választásain a Szerb Haladó Párt, Bégafőn az Szerbiai Demokrata Párt, Rezsőházán az Szerbiai Szocialista Párt, Muzslyán pedig a Vajdasági Magyar Szövetség szerepelt a legjobban.

Muzslyán a 6900 szavazópolgár közül 1560-an járultak az egyetlen szavazóhely urnája elé. Ebből hetven szavazat érvénytelen volt. A 11-tagú helyi tanácsba a VMSZ-nek 6, a civil szervezeteknek 4, a VSZL-nek pedig egy képviselője került. Az új tanács tagjai: Vidrács Krisztina, Borbély Tivadar, Hallai Mihály, Bodó Poturica Mária, Dobó József, Győri Csilla, Madarász Gyula, Kovács László, Sztojkó József, Hallai Zoltán és Vass Tibor. Az ellenőrző bizottságba Kenderesi István, Palatinus János és Zombori András jutott. A helyi tanácsba hat korábbi tanácstagot választottak be. A testület új tagjai közül hatan pedagógusok.

Magyar Szó nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések