DélHír Portál: Mit ígértünk és mit tartottunk be?
A DélHír Portál alig valamivel több mint egy hónapja működik hivatalosan. Ezt másfél hónapos próbaidőszak előzte meg, amelyben máris egy otromba támadás ért bennünket, de azt könnyedén és elegánsan elhárítottuk. Az olvasók már akkor nagy számban mellénk álltak és megmutatták, hogy a délvidéki magyarságnak szüksége van egy független, bátor, szókimondó médiumra.
Rászolgáltunk-e a bizalomra? Ezt persze nem nekünk kell eldönteni, de az eddigi érdeklődésből ítélve talán megkockáztathatjuk azt a következtetést, hogy jó úton haladunk.
A DélHír Portált minimális létszámú idealista szerkesztőség alkotja, amelynek tagjai gyakran – és ezt minden túlzás nélkül állítom – emberfeletti erőfeszítéseket tesznek, hogy minőségben, mennyiségben, tartalomban felvegyék a versenyt a háromszor, négyszer, ötször tömegesebb, dúsgazdag politikai érdekkörök által pénzelt (és persze irányított) médiumokkal.
Lássuk röviden mit ígértünk egy hónappal ezelőtt és mennyire álltuk a szavunkat.
„Az itteni magyarság évtizedek után végre olyan médiumhoz jut, amely cenzúra nélkül tájékoztat.” Egy szerzőnk sem szembesült cenzúrával, amiből logikusan következik, hogy szorongás és öncenzúra alkalmazása nélkül írhatott. Persze egy kis korlát létezett-létezik: konkrétan a szerb médiatörvény előírásai, de ezekkel mindenki időben megismerkedhetett, és tisztában van azzal hol a határ. Az biztos, hogy számos esetben a legfelsőbb határvonalat súroltuk.
„A szerkesztőséget idealizmus, elszántság, alkotásvágy és a nemzetünk iránti szeretet jellemzi”. Ha ez nem így lenne, a hét-nyolc emberünk nem lett volna képes annyit (vagy annál többet?) teljesíteni, mint a kényelmes körülmények között, fizetésért dolgozó (legalább) 25-30 újságíróból álló szerkesztőségek.
„A kísérleti időszakhoz képest több gyorsinterjút közlünk, amelyekből az olvasók levonhatják majd a következtetésüket különböző jelenségekről”. Ezzel némileg adósak maradtunk, de enyhítő körülménynek tekinthető, hogy a délvidéki magyar közélet több szereplője, akit megszólaltattunk volna, talán kicsit megijedt a számára esetleg kellemetlen kérdésektől. Egyértelmű ugyanis, hogy nem vagyunk egy finomkodó társaság, amely ne merne bárkinek bármilyen kérdést feltenni. Reméljük, hogy azért az eddig megjelent néhány tabudöntögető interjúnk elég rendhagyó volt ahhoz, hogy kiérdemelje az önök megtisztelő figyelmét. Folyamatosan igyekszünk újabb érdekes interjúalanyokat szóra bírni, időközben pedig gondosan válogatott, tanúlságos és izgalmas interjúrészleteket veszünk át más helyekről.
„Agymosás és unalmas, beteges propaganda nélkül…”. Aki az elmúlt hónapban ennek az ellenkezőjét észlelte volna, nyugodtan jelezze.
„Kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekszünk, de ugyanakkor valamennyi munkatársunk bármelyik jelenségről megírhatja szubjektív véleményét, ami adott esetben lehet akár kőkemény bírálat vagy szatirikus tüske is”. Talán leginkább ebben különbözünk a többi médiumtól. Szerzőinknek van saját véleménye és azt bármelyik téma kapcsán nyugodtan kifejtheti. Nem kell mások fejével gondolkodni.
„Ha valaki publikálni (tehát nem csupán hozzászólni) szeretne a DélHír Portálon, küldje el írását az impresszumban szereplő e-mail címek egyikére. Mivel portálunk önkéntes, idealista alapon működik, tiszteletdíjat nem tudunk fizetni, de ha a beküldött írás megüti a szükséges minőségi mércét, közölni fogjuk”. Elégedettséggel nyugtázhatjuk, hogy akadtak, akik éltek ezzel a lehetőséggel és olykor egészen kiváló szövegekkel emelték a portál színvonalát. Reméljük, hogy ezt majd még többen és még gyakrabban teszik.
„Örömmel fogadunk kishíreket is minden településről. Számunkra nincs jelentéktelen délvidéki magyar hír. Mindegyik fontos, még az is, amely akár csak tíz-húsz embert érint”. Nem rajtunk múlott, hogy ezzel viszont nem túl sokan éltek, de ami késik, nem múlik.
„Ideológiai szempontból portálunk nemzeti konzervatív. Hogy miért? Azért, mert a délvidéki magyarság túlnyomó része is az. A világ azonban nem fekete-fehér. Más nézeteknek is helyet adunk mind a hozzászólások, mind az általunk készített interjúk révén”. Ez így van és a jövőben is így lesz. Köszönjük azoknak az olvasóinknak, akik hozzászólásaikkal, különböző nézetek ütköztetésével még lüktetőbbé és szórakoztatóbbá tették a portálunkat. Legjobb tudomásom szerint a moderátoraink senkit sem cenzúráztak. Nem is volt rá szükség. Egy-két durvább kirohanást leszámítva az eddigi viták többnyire normális, civilizált hangnemben zajlottak.
Mindent egybevetve úgy érzem, hogy nagyrészt sikerült teljesíteni az olvasóinknak tett ígéreteket. Ez azonban korántsem jelenti, hogy teljesen elégedettek lehetünk. Portálunknak tovább kell fejlődnie, ez egyértelmű.
Örömmel fogadunk minden észrevételt, ötletet, javaslatot a [email protected] e-mail címre.
Miután a DélHírnek nincs pénze látványos reklámozásra, arra kérjük olvasóinkat, hívják fel ismerőseik figyelmét a portálunkra. Ezzel rengeteget segítenek. Ha mindannyian azt akarjuk, hogy megmaradjon és folyamatosan fejlődjön az egyetlen szabad délvidéki magyar médium, tartsunk össze.
Továbbra is szeretettel várjuk önöket a szabad gondolatok és a nemes szándékok világában!
Ha az igazságra, az egyenes, őszinte és tiszta szóra szomjazik, a DélHír Portál az igazi forrás!
S. Z.