Húzták-vonták: Megsemmisítették a püspökválasztás eredményét!
A Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa hétfőn Bácsfeketehegyen tárgyalt a püspökválasztás folyamatára tett két fellebbezésről, amelyek többféle szabálytalanságra hivatkoznak. Az állítás szerint az egyik gyülekezet nem küldte be második felszólításra sem a jegyzőkönyvet, az egyik jelölt képesítése (honosítási okirat hiánya) nem felelt meg a szabályokban előírtaknak.
A két püspökjelölt közül csak a hertelendyfalvi Halász Béla volt hajlandó nyilatkozni a nyilvánosság számára:
– Úgy látom, hogy a zsinati tanács egy téves döntést hozott. Mégpedig, 6 igen szavazattal, 5 nem és 1 tartózkodás mellett. Ugyanis, nem a zsinati tanács írta ki a választást, hanem a zsinat, így egyedül ennek a szervnek van jogában a választási procedúrával foglalkozni, annak eredményét esetleg megsemmisíteni. A lelkipásztorok túlnyomó többsége egyhangúlag ellenzik a zsinati tanács döntését, mert úgy érzik, hogy ez törvénytelen és nagy kárt okoznak a mi egyházunknak.
Orosz Attila, a másik jelölt nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.
Emlékezetes, hogy a szavazást egyöntetű többséggel Halász Béla nyerte meg, de most hétfőn az eredményeket érvénytelenítették.
Vajdasági TV nyomán T. T.
Korábban írtuk:
Továbbra sem ismerték el a püspökválasztás eredményét
Új református püspököt választottak a Délvidéken – némi bonyodalommal