Egyéb 

Újra rács mögé kerülhet a cserbenhagyásos gázoló, narkós „Buci”

stohlTavaly karácsony előtt jelent meg Szalai Vivien könyve, a Magyar börtönpokol, amelyben az olvasó Stohl András „Buci” (45) elbeszéléséből kapott betekintést a rácsok mögötti világba. A színész-műsorvezetőből lett EU2998-as elítélt, illetve a könyv írója szerint művük „a rideg valóságot tartalmazza”, kínzásokról, rabverésekről, szexuális visszaélésekről. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) egy komplett jogászcsapatot bízott meg azzal, hogy vizsgálja meg a könyvben leírtakat, lévén azok állítólag köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Emiatt már múlt év őszén felvetődött, hogy a BVOP perre viszi az ügyet. A testület december végén jelentette fel S. Andrást, és ugyanígy járt el a szerzővel és a kiadóval szemben is.

 

– Stohl Andrásnak minden, a könyvben szereplő, kifogásolt tényállítását bizonyítania kell a bíróság előtt, különben elvileg visszakerülhet a börtönbe, mert a büntető törvénykönyv kétéves szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé súlyos rágalmazásért – mondta Kamarás Péter ügyvéd, aki hozzátette, precedensügy várható, mert magyar börtönről ilyen tartalmú könyv még nem jelent meg; az eddigi tapasztalatai szerint többmilliós kártérítéssel járó elmarasztaló ítéletek szoktak születni, de ez nem szokványos eset.

Stohl tehát büntetőperben ismét a vádlottak padjára kerülhet, kérdés, helyet foglal-e az ügyészség vádemelése után más is a celeb mellett, ugyanis „Buci” korábban magára vállalta a felelősséget, pedig a törvény szerint a könyvéért nem kaphatott egy fillért sem. Stohl nem áll jól anyagilag; korábban bevallotta, most nem élhet nagy lábon, örül, ha a gyerektartást és a csekkeket befizeti családja eltartása mellett. Az RTL Klubtól egyelőre nem kapott feladatot, de ez nem minden, mert várhatóan a Nemzeti Színház új igazgatója is szerződést bont vele, mégpedig éppen a korábbi tévés szereplései miatt.

Emlékeztetőül: “Buci” először azért kapott (csak jelképes) börtönbüntetést, mert kábítószer és alkohol hatása alatt autójával elütött egy idős embert. Nem állt meg, cserbenhagyta áldozatát, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Blikk nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések