Čanak-per: A túltáplált antifa pisztolyt szegezett a sofőr fejéhez?
Folytatódott Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke ellen indított bírósági per.
A vád szerint tavaly szeptember 23-án Čanak A sors így akarta nevű újvidéki kocsma előtt testőreivel brutálisan összeverte a belgrádi Pavle Lešanovićot. A „toleranciabajnok” ligás nem tagadta erőszakos cselekedetét, de azzal védekezett, hogy a felperes nagyon kihozta a sodrából, ugyanis előzőleg a kocsmában állítólag sértegette és „tapizta” az egyik lányrokonát.
Danilo Ikodinović, a kocsma tulajdonosa, egykori szerb válogatott vízilabdázó vallomása szerint az ittas állapotban levő Čanak és Lešanović a zeneszámok rendelése körül kapott hajba. Ezt a pincérek is megerősítették. Magát a verekedést közülük senki sem látta (vagy nem mer róla nyilatkozni).
Lešanović sofőre, aki egyébként egyetemista és akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, elmesélte, hogy Čanak pisztolyt szegezett a fejéhez és megparancsolta neki, támaszkodjon az autónak és meg ne moccanjon. Utána a két testőrével együtt ütlegelte és rugdosta a földre terített felperest.
Mint ismeretes, a botrány kitörése után a szélsőbaloldali párt elnöke lemondott a mentelmi jogáról, majd a képviselői mandátumáról is (amelyet nagy valószínűség szerint mindenképpen megvontak volna tőle). Čanakot és pártját azóta többen elhagyták, közülük a legismertebb név: Aleksandra Jerkov.
A dicső antifasiszta elleni per február 28-án folytatódik.
A képen Nenad Čanak és áldozata
F. L.