Szörnyű baleset Adán – 1,7 tonnás öntvénydarab zúzta össze az egyik munkás lábait
Súlyos sérüléseket és maradandó testi károsodást szenvedett szerdán kora délután a padéi Almási Lehel (1978) egy öntvény megmunkálása közben a szlovéniai Litostroj Group tulajdonában lévő adai Litostroj Potisje fémipari cégben. A vállalatban éppen szerda reggel óta sztrájkol a 170 dolgozó többsége, akik többek között béremelést, megfelelő munkakörülményeket és a cégvezetők leváltását követelik Miroslav Gnamuš cégtulajdonostól. A balesetet követően Almási Lehelt a zentai kórházba szállították, ahol a súlyos sérülések miatt térd alatt amputálták mindkét lábát.
A munkakörülményekről és a balesetről szólva Jovan Vukov elmondta: két dolgozó vett részt a megközelítőleg 8 tonna súlyú öntvény megmunkálásában, amelyről levált egy körülbelül 1,6 tonnás darab, és összezúzta Almási Lehel minkét lábát. A sztrájkbizottság elnöke szerint feltételezhetően törvényszegést követett el a cégvezetés, amikor az állítólagos vállalati érdekre hivatkozva elrendelte az öntvény megmunkálását a sztrájkoló dolgozóknak, akiket megfenyegettek, ha nem dolgoznak, akkor felmondást kapnak. Megjegyezte, hogy erre egy héttel korábban már volt példa, amikor egy alkalmazottat elbocsátottak, aki nem akart túlórázni az öntödetisztító részlegen, ahol nem is szabadna a megszabott munkaidőn felül tartózkodni. Jovan Vukov közölte: vélhetően több mulasztás is történt a munkafolyamat során, mivel túl korán kiemelték a formából az öntvényt, amely még nem hűlt ki teljesen, ezt viszont meg kell volna várni. Továbbá feltételezhetően a szükségesnél kevesebb alapanyag került az öntvénybe.
A dolgozók nevében Jovan Vukov szégyenletesnek nevezte, hogy míg a szakszervezet 10 000 dináros gyorssegélyt folyósított a sérült munkás családjának, addig erre a vállalatnak nem tellett.
Magyar Szó nyomán Z.D.