Ada: A beruházások folytatásáról és a mezőgazdasági földek bérbeadásáról
Bilicki Zoltán községi elnök a múlt héten Nagykikindán tárgyalásokat folytatott Szerbia építészeti és területrendezési miniszterével, mgr. Velimir Ilićtyel. A megbeszélés témája az infrastrukturális beruházások helyzete volt Adán, az ipari zóna infrastruktúrája kiépítésének folytatása, a moholi sportcsarnok befejezése, az adai napközi épületének szanálása, valamint a szekundáris kanalizációs hálózat kiépítésének pénzelése.
A megbeszélés eredményeképpen a tárgyaló felek konstatálták, hogy Ada község már február folyamán 5 millió dinár támogatást kap az ipari zóna infrastruktúrájának bővítésére, a többi projektumra pedig a hónap végéig átadja Ada község a megfelelő pályázati dokumentációt.
A FARMER mezőgazdasági egyesület kezdeményezésére szintén múlt héten került sor Adán a II. HK nagytermében egy fórumra, melynek keretén belül Bilicki Zoltán községi elnök a mezőgazdaságot érintő témákról számolt be. Az estébe nyúló beszélgetés során szó volt az aktuális történésékről, valamit olyan közérdekű témák is megvitatásra kerültek, melyek nem tartoznak ugyan szorosan a mezőgazdaság témakörébe, de sokakat érintenek. A jelenlévők a polgármestertől azt is megtudták, hogy az elkövetkező egy hónapban a községben prioritást jelentenek azok az intézkedések, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben minél több községi földműves tudjon állami földterületet bérbe venni.
Ada honlap nyomán T. T.