A szerb turbofolkos celebek és politikusok jó része kapcsolatban állt a narkó-klánnal
Legalábbis ezt állítják egyes belgrádi lapok. Darko Šarić és Rodoljub Radulović (alvilági neve: Banán Mišo), az Interpol által körözött drogbárók, narkódílerek, nagybani kokaincsempészek és -forgalmazók hosszú éveken keresztül szerteágazó
kapcsolatokat ápoltak számos szerb politikussal, turbofolkos menedzserrel és „művésszel”, valamint sportklubokkal – tehát szinte mindenkivel és mindennel, ami a sötét, nyirkos balkáni milliőhöz tartozik.
A „sárgák” például még 2010-ben tudtak róla, hogy Radulović Business Travel Agency nevű idegenforgalmi ügynökségének szolgáltatásait számos ismert szerbiai közéleti egyéniség veszi igénybe – rendszeresen. Erről lista készült. Mint tudjuk, mégsem végeztek alapos vizsgálatot.
A Banán Mišóval való ismeretség egyes elemzők szerint akár Ivica Dačić kormányfői posztjába és szabadságába is kerülhet. Miki Rakić, a Demokrata Párt egyik alelnöke és az előző kormányban a szerb titkosszolgálatok munkáját koordináló ügynökség főnoke, a jelek szerint kebelbaráti kapcsolatban állt Banánékkal. Đilas és persze a jó öreg Csédó sem áll gyanú felett. És ez csak pár példa. Tegnap írtunk róla, hogy Šarićéknak volt szerepük a Crvena zvezda fociklub pénzügyeinek intézésében.
Újabban pedig egyértelműen kiderült, hogy hosszú éveken át Banán szeretője volt az egyik legnépszerűbb szerb turbofolk énekesnő, Ana Nikolić. Ugyanez az Ana tavaly egy kávézóban Tomo Zorić, a köztársasági ügyészség szóvívőjének ölében „táncolt”.
A képen Tomo Zorić (ügyész) és Ana Nikolić (a narkódíler szajhája)
F. L