Rapport Richárd magyar szupertehetség esélyes a sakkvilágbajnoki címre?
A szombathelyi Rapport Richárdot sokan a minden idők legnagyobb magyar sakktehetségének tartják. Egyes szakemberek Bobby Fischer legendás világbajnokhoz hasonlítják. Ricsi mindössze 16 éves, de máris sikert sikerre halmoz. Most követekezzék három interjúrészlet az ifjú sztárral.
Rapport Richárd, a sakkzseni (interjúrészlet, 2010 márciusa)
– Szinte egész nap sakkozom, átlagosan nyolc-tíz órát. Hosszú távon csak a játék szeretete miatt lehet ezt csinálni. Mivel ez minden időmet lefoglalja, magántanuló vagyok, de a vizsgákkal sincs gondom – magyarázza a világ jelenlegi legfiatalabb nagymestere.
Azért másra is jut ideje, például a testvéreire, de szeret biciklizni vagy éppen focizni is. A zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp igazolt versenyzőjének sikerei mögött ott van az egész család, édesapja, anyukája, Erzsébet (37) és a mindig segítőkész nagyszülők. No és a testvérek, Glória (6), Rodrigo (5) és Donát (3), akik csak azt sajnálják, hogy a sok verseny miatt nem tudnak eleget játszani bátyjukkal. A nagymester a szeretteire mindig számíthat, sőt előfordul, hogy egy egy vereség után az édesanyja vigasztalja. De azért erre elég ritkán van szükség, általában neki szoktak gratulálni az ellenfelek.
Rapport Richárd sokat van távol az otthonától, sűrű a beosztása.
– A közeljövőben egy szarajevói és egy pécsi versenyen tervezem, hogy indulok. Vannak távlati céljaim is, szeretnék világbajnok lenni – mondja. Ezt iszonyúan nehéz lesz elérnie, de az újabb csoda is összejöhet, hiszen már az is világszenzáció, hogy ilyen fiatalon nemzetközi nagymester.
(Blikk)
„A fizikumra is figyelni kell” (interjúrészlet, 2011 júliusa)
– Mennyire munkás sport a sakk?
– Legalább napi nyolc órát játszani kell, emellett a fizikumra is figyelni kell. Egy átlagos parti öt órán át tart, de nekem már volt nyolc és fél órás csatám is. Ezt úgy kell bírni összpontosítással, hogy közben nem szabad figyelni a fáradtságra.
– Mit teszel a jobb erőnlétedért?
– Van egy személyi edzőm, akivel napi egy órát futok, valamint egyéb kellemetlen dolgokat végzek. Súlyzók, konditerem, hasonlók.
– Más sport szóba sem jöhet?
– Az öcsém a Haladásban focizik, tehetséges, vele szoktam játszani, meg néha a sakkozókkal.
– Ha nincs sakk, hogyan néz ki egy hétköznapod?
– Sakk mindig van. Most például ugyan nincs verseny, ám így is a partikat nézem a gépen, illetve könyveket olvasok. De például, ha játékelméletet veszünk, és snellpartikat váltunk, az sem munka, hanem szórakozás. Ha elemzünk és gondolkozunk, az a sakk nehezebb része.
– A közelmúltban azt nyilatkoztad, világbajnok akarsz lenni. Tartod még ezt?
– Erre törekszem. Úgy érzem, ez az év döntő fontosságú lesz.
(est.hu)
Ricsinek a világelső személyesen gratulált (interjú, 2013 februárja)
A legfiatalabb magyar sakkmester nemrég a hollandiai Wijk aan Zee-ben járt a világ egyik legrangosabb szupertornáján, ahol hét győzelemmel, négy döntetlennel és két vereséggel kilenc pontot ért el és a német Naiditschsel megosztott első helyet szerzett a B csoportban. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sakkozó végig remekül szerepelt, az első hét fordulóban nem talált legyőzőre és az utolsó pillanatig volt esélye az abszolút első helyre – mely automatikus indulást ér jövőre az A csoportban -, de végül Ernst hatalmas hibáinak köszönhetően a német is behúzta utolsó partiját. Ricsi eredménye így is óriási bravúr, melyet a világ legjobb sakkozója, Carlsen személyes gratulációja is bizonyít. De meséljen erről inkább a 16 éves nagymester.
– Sikerült már pihenned valamennyit?
– Nem nagyon. Amióta hazaértem is folyamatosan keresnek, arról nem is beszélve, hogy milyen fárasztó volt maga a verseny is.
– Válaszoltál már a gratuláló üzenetekre?
– Nem volt még rá időm, majd most fogok nekiülni.
– Pedig biztosan kaptál belőlük bőven, nem érdemtelenül. Elmentél a világ egyik legrangosabb sakktornájára és úgy kezdtél, mintha évek óta oda járnál.
– A kezdés valóban nagyon szuper volt, bár egy kis szerencsére is szükségem volt, ami persze mindig kell. Úgy érzem, nagyon színvonalasan játszottam, nem is volt komolyabb elnézésem a torna első felében.
– Aztán elfáradtál?
– Igen. Jött egy kisebb fáradtság, ami érződött a partikon, elég durva hibák is becsúsztak. A legvége pedig már stresszes is volt, hiszen ott már a győzelem volt a tét.
– Hogyan próbáltál küzdeni a fáradtság ellen?
– A három szabadnap segített igazából. Veszélyes dolog, mert a lendületet is megtörheti a szünet, de mindenképpen jól jött a pihenés.
– Mivel töltődtél fel ezeken a napokon?
– Semmittevéssel. Nem készültem a partikra semmit. Filmeket néztünk, sétálgattunk és persze ki is aludtam magam.
– Amszterdamig is elvezett a séta?
– Nem, de ezért én vagyok a felelős. Amszterdam ugye 13 kilométerre volt tőlünk és azt beszéltük meg, ha megverem Naiditschet, akkor megnézzük a várost. Sajnos így rajtam bukott meg a dolog.
– A német elleni siker elmaradt, de azért jó néhány nagy skalpot begyűjtöttél. Melyikre vagy a legbüszkébb?
– Movsesiant csak én vertem meg az egész mezőnyből és ő rendkívül komoly játékos, talán azt tudnám kiemelni. Illetve a Tiviakov elleni sikerre is nagyon büszke vagyok, hiszen őt nagyon nehéz megverni, szinte nem is kap ki soha. Egy éve feketével volt nálam jobb és most meg azzal vertem meg egy elég jó partin. Arról nem is beszélve, hogy a két győzelem egymás után született. De a többi sem törpül el, mert mindegyiknek van valami pikantériája, viszont szakmai szinten ezek számítanak számottevőnek.
– Ezen kívül kétszer is különdíjban részesülhettél!
– Az egyik közönségdíj volt, a helyi szurkolók, illetve az internetes követők szavazták meg nekem. A harmadik fordulóban az én partimat látták a legjobbnak, ezért 300 eurós jutalomban részesültem. Az igazat megvallva több jó partim is volt és nem vagyok benne biztos, hogy éppen ezért kellett volna díjat kapom. A másodikat pedig a verseny végén kaptam a holland kormányzó-helyettes adta át nekem, mint a legtehetségesebb fiatalnak.
– Az abszolút első hely sem volt messze, hiszen te legyőzted az utolsó fordulóban Nikolićot.
– Ráadásul az előtte lévő partit is hoztam, ennél jobban nem lehet hajrázni. Naiditsch ellen viszont sajnos durva hibákat vétettem, a fáradtság miatt ugyebár. De hogy az utolsó fordulóban mi történt, azt nem igazán értem. Az én partim már véget ért, amikor a németé még tartott Ernst ellen. 100-ból egyszer veszítenek onnan, ahol állt, erre neki sikerült elbuknia. Nem tagadom, az azért eléggé megviselt.
– Viszont rebesgetik, hogy ennek ellenére könnyen bekerülhetsz jövőre az A csoportba.
– Én annyit tudok, hogy az elmúlt 14 évben az enyémmel együtt háromszor volt holtverseny az élen. Az egyik esetben éppen Carlsennel fordult elő, hogy a pontszámítás miatt második lett és három hónap múlva szóltak neki, hogy szívesen látnák az A csoportban. Egy angol versenyzőnek pedig ott azonnal, vagyis őt is meghívták. Egyelőre az én esetemben még nem volt erről szó, de látok rá esélyt.
– Ha már Carlsen. Jól tudom, hogy a világ legjobb sakkozójához személyes élményed is fűződik?
– Nagyon sokat nézte a meccseimet, de ez még annyira nem is meglepő, mert szokás nálunk. Viszont a díjátadó után odajött és személyesen gratulált nekem. Kis túlzással már azon is meglepődtem, hogy tudja, ki vagyok. Hihetetlenül jól esett!
– Hasonló versenyen még nem igen voltál, ahol ekkora felhajtás kíséri a tornát. Ezt könnyű volt megszokni?
– Valóban teljesen más volt. Vérprofi szervezés, rengeteg nézővel. Wijk aan Zee egy kis falu, ahol gyakorlatilag az összes lakó a torna lázában égett. Mindenki kinn volt a versenyeken. Ha bementem egy étterembe, azonnal felismertek és kérdezgették: hogy sikerült a legutóbbi partim? Szerintem ez a körítés csak pozitívan hatott rám, amire az eredményem a legjobb bizonyíték. Ami viszont tényleg furcsa volt számomra, hogy nagyon korán voltak a partik, már fél 2-kor kezdtünk, amihez nem voltam hozzászokva.
– Ilyen szerepléssel bőven lesz még lehetőséged alkalmazkodni ehhez a kora délutáni időponthoz.
– Remélem. Az már biztos, hogy jövőre is lesz torna, a szponzorokkal már megállapodtak a szervezők. Az elvárásomat már most is sikerült túlteljesítenem, remélem jövőre is folytathatom az A vagy éppen a B csoportban.
(Total Sport)
Az interjúrészleteket válogatta, összeállította: S. Z.