Izraeli szurkolók: A lengyel női teniszezők katolikus kurvák – vajon a kijelentésért Izrael is zárt kapuk mögött játszik majd?
Ideges hangulatban hagyta el Izraelt a lengyel nőitenisz-válogatott, miután játékosait katolikus kurvának nevezték a helyi szurkolók az eilati Fed-kupa-találkozón. A mérkőzés utáni sajtótájékoztató másfél percig sem tartott a rendkívül fagyos légkörben.
Alig több mint egy percig tartott a lengyel Fed-kupa-válogatott sajtótájékoztatója az Izrael ellen aratott idegenbeli győzelem után. A lengyel Gwizdek24 szerint a játéknap közben a hazai drukkerek durván sértegették a lengyel csapatot, melynek játékosait többek között katolikus kurvának nevezték. A lengyelek ezek után eleget tettek kötelezettségüknek, vállalták a meccs utáni sajtótájékoztatót, de abban nem volt sok köszönet. Az újságírók először két kérdést tettek fel a mérkőzésre vonatkozóan, a láthatóan ingerült Agnieszka Radwanska mindkettőre a lehető legrövidebb, semmitmondó választ adta (Örülök, hogy nyertünk; Csak a játékomra koncentráltam).
A harmadik kérdésből lett az utolsó. Egy újságíró emlékeztette a lengyeleket, hogy két évvel ezelőtt is hasonló körülmények közt játszottak Izraelben, majd megkérdezte Radwanskát, hogyan érzi magát most. „Tökéletes nap volt” – mondta szarkasztikusan a játékos, majd mindenki belátta, hogy jobb véget vetni a kínos beszélgetésnek.
Az ugyancsak az asztalnál ülő Urszula Radwanska és Tomasz Wiktorowski szövetségi kapitány egyetlen szót sem szólt egész idő alatt.
Mint ismeretes a magyar válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania majd a Románia elleni világbajnoki futball selejtezőjét. A büntetést a FIFA az augusztusi magyar-izraeli barátságos mérkőzésen történtek miatt szabta ki. Mivel a FIFA szerint a magyar szurkolók hátat fordítva hallgatták az izraeli himnuszt, a meccs alatt pedig többször hangos zsidózásba kezdtek. Jogos tehát a kérdés, hogy Izrael a mostani eset után a következő Fed-kupa mérkőzését vajon zárt kapuk mögött játssza e?
(Origó nyomán H. Á.)