Egyéb 

Most már hitelbe is verjük magunkat az araboknál – A sejkek bekebelezik Szerbiát?

sejkekA szerb kormány a ,,hazai mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztése céljából százmillió dolláros hitelért folyamodik Abu-Dzabi Fejlesztési Alapjához. Erről egyeztek meg a múlt héten belgrádi találkozójukon Mlađan Dinkić pénzügyminiszter és Goran Knežević agrárminiszter az egyesült arab emírségekbeli pénzintézmény képviselőivel, Mohammed Saif Al Suwaidivel, a Fejlesztési Alap igazgatójával és Rashid Al Kaabival, az alap projektigazgatójával. Ezzel új megvalósulási szakaszába lépett az Egyesült Arab Emírségek és Szerbia közötti gazdasági együttműködés, amelynek csak egyik – de arab részről valószínűleg a legfontosabb része – a szerbiai mezőgazdasági földterületek eladása, illetve bérbeadása. Az együttműködés a tervek szerint kiterjed majd a szerbiai fegyvergyártásra, a Jat légitársaságra, az öntözőrendszerek kiépítésébe való beruházásra, de létesülni fog egy folyami logisztikai központ is a termékek kiszállítására.

Az Abu-Dzabi Fejlesztési Alapjával kötendő megállapodás kifejezetten a mezőgazdasági beruházásra összpontosít. A kölcsönről Mlađan Dinkić reményei szerint az arab pénzintézményben már március folyamán döntés születhet. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a hitelt, pozitív elbírálás esetén, két területen hasznosítanák. Az összeg egy részét az eliszaposodott, használhatatlanná vált csatornahálózat kitisztítására és új csatornák kiására fordítanák. Ebből a hitelrészletből tervezik az alacsony feszültségű villanyvezeték-rendszer kiépítését is a szántókig, amivel az öntözőrendszereket működtethetnék a termelők.

A másik hitelrészlet a mezőgazdasági termelőknek nyújtana hitelkeretet, amit az egyéni termelők is igényelhetnének, nemcsak az agrárcégek és a mezőgazdasági birtokok.

– Ezek hosszú távú, tíz évre szóló és hároméves türelmi idővel járó hitelek lennének, amelyeket mezőgazdasági fölszerelés és gépek vásárlására fordíthatnának az igénylők – fejtette ki Dinkić.

A pénzügyminiszter a tervekről szólva elmondta, hogy az öntözőrendszer felújítását és bővítését célul kitűző munkálatok egész Szerbia területén folynak majd.

Dinkić hangsúlyozta, hogy ez csak az együttműködés kezdete, az arab fél ígérete szerint, ha sikeres lesz a közös üzlet, akkor az arab Fejlesztési Alap jövőre is ugyanezzel az összeggel fogja támogatni Szerbiát.

Erre utaltak Mohammed Saif Al Suwaidi szavai is:

– Ma több projektum pénzeléséről tárgyaltunk, de a középpontban a mezőgazdasági projektumok álltak. Az együttműködést termelőknek nyújtandó hitelvonal megnyitásával kezdjük el. Ez csak az első lépése lesz a kiváló és hosszú távúnak ígérkező együttműködésünknek – mondta.

DélHír kommentár: A földterületek bérbeadása és eladása után hitelt fogad el az állam az araboktól. Ez csupán a sejkeknek jó befektetés, kockázatvállalás nélküli nyereség. Persze, ígéretek arra vonatkozóan, hogy majd ,,vissza nem térítendő támogatás” is lesz Szerbia felé, van, de ennek időpontja teljesen bizonytalan. A délvidéki gazdák pedig továbbra is tehetetlenek. Számukra egy-egy állami földterület kibérlése is szinte lehetetlen feladat a nagy cégek és a külföldi beruházók mellett.

Magyar Szó nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések