Egyéb 

Futkos a hideg a románok hátán a székely zászlók miatt

2012 szekelyzaszloparl1302 01„Sajnálkozását fejezte ki” pénteken a román külügyminisztérium amiatt, hogy a magyar hatóságok továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek „provokálják a román közvéleményt” – közölte a bukaresti tárca. A minisztérium közleménye azután jelent meg, hogy a budapesti Parlament épületére is kitűzték a székely zászlót.

A román külügyi közlemény nem nevezte meg a „jelképes gesztusokat”. Leszögezte viszont, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott”. A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette, a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre.

Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlateannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a „székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet” is megvitassák.
„A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen” – olvasható közleményben. A román külügy hozzáfűzte, hogy a bukaresti kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is.

A Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetséghez közel álló hírtelevíziók „Magyarország ismét semmibe veszi Romániát” címfelirattal, a nap híreként számoltak be arról, hogy a magyar parlament épületére kitűzték a székely zászlót.

MTI nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések