Egyéb 

Felmérik a temerini Baranyi hagyatékot

meztelen bohocTemerinben járt Ninkov Kovačev Olga művészettörténész, valamint Hevér Miklós fényképész, hogy megörökítse és leltárba vegye Baranyi Károly és Baranyiné Markov Zlata képzőművészeti hagyatékát, amelynek tavaly május óta a zárda e célra kialakított helyisége ad otthont. Mint a művészettörténész elmondta, ez elsősorban képzőművészeti célt szolgál, hiszen fontos a hagyaték szakmai feldolgozása.

Baranyi Károly erősen kötődött Szabadkához is, így ez az ottani képzőművészeti életet is ki tudja egészíteni majd, de igazából nem csak a délvidéki képzőművészet tekintetében fontos ez a hagyaték, hanem sokkal tágabb értelemben is. A tárgyak leltárba vétele a szokás módon történik. Le kell mérni, fényképezni, majd utána ezeket az adatokat fel kell dolgozni. Mint tudjuk, tavaly óta a zárda épületében egy nagyon jó teremben kaptak elhelyezést a tárgyak, földszinten van, könnyen megközelíthető, nagyon szép száraz falak vannak, ami ugyancsak fontos. Egy kicsit zsúfolt, mivel nagyobb a hagyaték, mint a terem.

A tervek szerint ez is egy internetes adatbázis része lesz, amit a temeriniek használhatnak, hiszen ezáltal közvagyonná válik majd. Baranyi Károly és Baranyi Markov Zlata képzőművészeti hagyatékának szakmai feldolgozása a Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Stratégiájában kitűzött célok egyike.

T. T.

Hasonló bejegyzések