35 tejmintából 29-ben magasabb a rákkeltő anyag értéke a megengedettnél
Goran Jesić vajdasági mezőgazdasági titkár ma reggel közzé tette a tejmintákról szóló eredményeket, amelyekből kiderül, hogy több termelőtől származó tej esetében is kimutatható az aflatoxin veszélyes koncentrációja. A www.goranjesic.net internetes oldalon a tartományi titkár közli az adatot, hogy 35 mintából 29-ben magasabb az alfatoxin szintje a kilogrammonként megengedett 0,05 mikrogramnál. A szerbiai mezőgazdasági minisztérium és a szerbiai fogyasztói szervezet korábban azt közölték, hogy a mérgező anyag a megengedett szint alatt van. Jesić közzé tette azt is, hogy a vizsgált tejminták között voltak a kragujeváci Meggle, a verbászi Dana, a zombori Somboled, a belgrádi Imlek, a maglići Sirela, valamint a niši, szabadkai, sztapári és szabácsi tejgyárak termékei. Ješić megfogalmazása szerint a probléma nem a tejgyárakban és a tehenekben, hanem a kukoricában van.
A laboratóriumi vizsgálatok eredményét IDE kattintva tudják megtekinteni.
Legfrissebb: Kivonják a forgalomból a fertőzött tejet
A mezőgazdasági minisztérium kivonja a forgalomból azon tejtermékeket, amelyek mintáiban a megengedettnél nagyobb mértékű aflatoxin-fertőzést találtak. A tárca közleménye szerint a tejtermékek részletesebb vizsgálata megerősítette az aflatoxinnak a megengedettnél nagyobb részvételét, ezért a gyanús termékeket további vizsgálatra küldik Hollandiába.
A tehenek egészségesek, a takarmány fertőzött
– Este megkaptam a tejtermékek laboratóriumi vizsgálatáról készült eredményeket. A végleges álláspontot legkésőbb szerdán fogjuk nyilvánosságra hozni – jelentette ki Ješić.
A tejtermékekben megjelenő aflatoxin koncentráció drasztikus növekedése az állatoknak adott takarmány útján került a tehenek szervezetébe. A tavaly évi szárazság miatt a kukoricát nagy számban fertőzték meg az aflatoxin nevű penészgombák.
Ješić: a gyerekeknek nem szabad aflatoxinnal fertőzött tejet inniuk
– Ha engem kérdeznek arról, hogy most szabad-e tejet vásárolni, a válaszom nem. Vannak ugyanakkor kutatók, akik az ellenkezőt állítják. Az önök dolga eldönteni, hogy vásárolnak-e az említett fertőzött tejből, vagy sem – mondta Ješić az újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján, Újvidéken.
A kérdésre, hogy az államnak egy ilyen ügyben milyen lépéseket kell tennie, Ješić a következőt válaszolta:
„Mi történik akkor, ha a polcon romlott terméket látnak?” – Én első sorban apa vagyok, két gyerek apja, és ez is volt az egyik oka annak, hogy nyilvánosságra hoztam a laboratóriumi eredményeket. Nem értem, az állam miért titkolta eddig. Ez nem politikai, hanem egészségügyi kérdés – válaszolta Ješić, majd hozzátette: a tejben mért aflatoxin értéke 10%-tól 200%-ig lépte túl a megengedett határértéket.
Már tavaly szeptemberben tudták
A mezőgazdasági titkár elmondása szerint az illetékes szervek, még tavaly szeptemberben tudomást szereztek a súlyos fertőzésről. Az akkori laboratóriumi vizsgálatok szerint a betakaritott kukorica 70%-a aflatoxinnal volt fertőzve.
– Ha az állam még szeptemberben lépéseket tesz, most nem kellene egy ilyen problémával szembe néznünk, de az állam nem tett semmit – mondta Ješić.
Aflatoxin, avagy a rákkeltő gombaméreg
Az aflatoxinok a természetben előforduló, rágcsálókra és emberekre egyaránt veszélyes rákkeltő (karcinogén) mikotoxinok (gombamérgek), amelyeket penészgombák termelnek. Az ilyen penészgomba magas páratartalom és magas hőmérséklet mellett terjed leginkább. A gomba a talajon telepszik le, és ott rothadásnak indítja a gazdanövényt. Legalább 13 különböző aflatoxint találhatunk a természetben, melyek közül a B1 aflatoxin számít a legmérgezőbbnek.
Beta és Blic nyomán Z.D.