Porba hullott a bolgár pénzügyminiszter feje
Bulgária – A „cseh kalózok” elleni áramlázadásból a kormánypártot veszélyeztető politikai válság lett.
Tojással, paradicsommal és kövekkel dobálták meg hétfőn a szófiai parlament épületét, miközben a kormány távozását követelték. Másfél ezerre becsülte a bolgár média a tüntetők számát, ők maguk több tízezerről beszéltek. Ahogy az előző napokban is volt, amikor a háztartási áram magas – még tavaly nyáron megemelt – fogyasztói ára miatt vonultak az utcára a fővárosban és más városokban is. Országosan százezresre becsülték a közüzemi számlákat lobogtató tömeget.
Furcsa táblák is feltűntek: nemcsak a kormányfő, hanem a „cseh kalózok” távozását is sürgették a tiltakozók. Bulgáriában öt körzetre osztották az országot, ahol öt privatizált elektromosáram-szolgáltató helyi monopóliumot élvez. Ebből kettő cseh. Egyikük a nálunk is aktív CEZ cég, amelynek Bulgária a második legnagyobb piaca. A tüntetők az áramszolgáltatók visszaállamosítását követelik.
A cseh cég nyilvánosságra hozta a privatizációs szerződést, és tagadja, hogy túllépte volna az árképzésben megengedett szabályokat. Hiába, kedden az ügyészség a CEZ áramszolgáltatói jogosítványának visszavonását javasolta. Bojko Boriszov miniszterelnök pedig az áram árának nyolcszázalékos csökkentését ígérte márciustól. A spontán fogyasztóimozgalom politikai tüntetéssorozattá alakult. A hétfői tüntetésen ott voltak a szélsőjobboldali nemzeti radikális Ataka párt aktivistái, de feltűntek az ifjúszocialisták is.
Az elégedetlenség könnyen politikai tömegmozgalommá válhat. A mezőgazdasági termelők is azzal fenyegetőztek, traktoraikkal az utcára vonulnak, ha nem kapják meg a nekik járó támogatásokat. Ebben a helyzetben a kormányfő úgy vélte: nem tehet mást, fizet a termelőknek. Boriszov 923 millió leva (mintegy 13,7 milliárd forint) kifizetését rendelte el, s ezzel levágta a „jobbkezét”.
A bejelentésre válaszul beadta lemondását Szimeon Djankov pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. A 42 éves egykori világbanki közgazdász a Boriszov-kormány központi alakja volt. Ő testesítette meg a kormányfő ígéretét, miszerint a jobboldal rendbe teszi és fellendíti a gazdaságot, amelyet a korrupt szocialista-liberális kormány csődbe vitt. Djankov valóban rendbe tette a költségvetést, 2012-ben 0,5 százalékra csökkentette a költségvetési hiányt. Ezzel nagy elismerést vívott ki az EU-s pénzügyminiszterek és bankárok között.
A gazdaság fellendülése azonban nem következett be. Djankov egyébként sem volt „könnyű eset”. Sok mindenkivel keveredett konfl iktusba, egy öszvér makacsságával valósította meg ter veit. Annyira központi figurának számított, hogy Boriszov két éve kijelentette: a pénzügyminiszter távozása a kormány csődjét jelentené. A bolgár miniszterelnök nyilván tudta, mit tesz: tanácsadói szerint a téli tüntetések miatt elveszítheti minden esélyét a júniusban esedékes parlamenti választásokon. A romló gazdasági helyzet, a stabilan magas munkanélküliség miatt a jobbközép GERB párt (Polgárok egy Európai Bulgáriáért) esélyei egyre romlanak. Most már csak a választók 22,6 százaléka szavazna Boriszovékra.
Ezt a hangulatot érezték meg a szocialisták (BSZP), ők – az Atakával, valamint a török és muzulmán kisebbség pártjával – idő előtti választások kiírását sürgetik. A szocialisták ugyan tétován kezelik a helyzetet, de még így is sikerült beérniük a jobboldalt. A GERB lényegében Boriszov egyszemélyes pártjaként alakult. Hatalomra jutását annak köszönhette, hogy az előző bal- és jobboldali kormányok képtelenek voltak rendet teremteni az országban. A szocialisták 2009-es csúfos bukásának egyik oka az volt, hogy az EU a mindent átszövő korrupció miatt több támogatást megvont Bulgáriától. Boriszov rendőr tábornokként azt ígérte: felszámolja a szervezett bűnözést, amely miatt a külföld „maffiaországként” emlegette Bulgáriát. Az utcai leszámolások azonban folytatódtak, nemrég a szófiai bíróság előtt lőttek meg egy neves gengsztert.
Boriszov most az eddigi Európaügyi minisztert bízta meg a pénzügyek irányításával. A negyvenéves Tomiszlav Doncsev filozófiai és médiatanulmányokat folytatott, a költségvetési szférában szinte semmi tapasztalata nincs. Feltehetően erre most nincs is szükség, mert Boriszov és pártja elsősorban a júniusi választásokra összpontosít. Nyerni akarnak, s ezért, tekintet nélkül az elhúzódó válságra, osztogatásba kezdenek. Ivan Kosztov volt kormányfő, az egyik kis jobb oldali ellenzéki párt vezetője azt mondta: Djankov menesztése pánikáldozat volt.
(nol – Gye)