Több mint mozi: Meztelen szerb valóság (1.)
Az egyik legocsmányabb sztereotípia és provokáció, amit a szerbek egy része már évek, sőt évtizedek óta megállás nélkül ismételget a délvidéki magyarsággal kapcsolatban az, hogy az itteni magyar lányok könnyűvérű, „csárdáslábú cafkák”. Erre még a szerb nyelvű pop slágerekben is
hangzanak el utalások.
A szerb soviniszták úgy nevelik gyermekeiket, hogy minden magyar férfi náci és minden magyar nő céda. Gyakran úgy is bánnak velünk.
Amíg a szerb társadalom egy része gerjeszti a délvidéki magyarsággal szembeni előítéleteket, addig továbbra is megpróbálja kidomborítani saját „patriarchális erényeit”. Ez azonban egyre kevésbé sikerül neki.
A „modern és civilizált” Nyugat-Európában tombol a ultraliberalizmus, amelyet a szerbek is kénytelenek fokozatosan magukévá tenni, ha előbb-utóbb a „nagy európai családhoz” akarnak tartozni.
Ilyen körülmények között az egykoron valóban konzervatív szerb világ jelentős része máris elkezdte majmolni az agyzsugorító és lélekzúzó nyugati irányzatokat, szokásokat, stílusokat és formákat. Az egyik legkirívóbb példa a homoszexualitás napi szinten történő agresszív reklámozása.
A bizarrabbnál bizarrabb szerb valóságsók olykor még a TV2-ben és az RTL Klubban látott gusztustalan tartalmakat is túlszárnyalják (ami ugyebár egyáltalán nem könnyű).
A szerb „celebek” között előfordulnak homo- és biszexuális, hermafrodita vagy jobb esetben csak heteroszexuális laza erkölcsű egyének.
Az utóbbi pár évben két pravoszláv papról kiderült, hogy pedofil. Az egyik ellen bírósági eljárás indult, de a pert addig húzták-nyúzták, míg a bűnök elévültek.
A szerb társadalom morális hanyatlásáról tanúskodik a nemrég készült Klip című film is. Maja Miloš fiatal rendezőnő első filmjében arra törekedett, hogy hitelesen bemutassa a szerb fiatalok hétköznapjait, külön hangsúlyt helyezve a szexuális magatartásukra és szokásaikra. Az alkotás olyannyira hiperrealistára sikeredett, hogy valósággal sokkolta a közvelemény nagy részét.
A filmben kiskorúak tivornyáznak, meztelenkednek, orgiákat folytatnak. A Klip főszereplője Isidora Simijonović mindössze 15 éves (!). A kislány pornográf jelenetekben látható, csakúgy mint a többi ifjú szerb színésztársa. A kiskorúak minden lehetséges pózban közösülnek. Persze, nem hagyják ki az orális és az anális szexet sem. Noha úgymond filmdrámáról van szó, jól láthatók benne a női és a férfi nemi szervek.
A történet Belgrád külvárosában játszódik, ahol a meglehetős nyomor közepette, beteg apa mellett élő Jasna nevű tinédszer dühös lesz magára és az egész környezetére. A problémák elöl az ital, az ún. könnyű drogok és főleg a fékevesztett orgiák világába menekül.
Az egész film gyakorlatilag részeg szerb fiatalok turbofolkos bulizásából, drogozásából, szexuális kapcsolatainak bemutatásából áll. Az „élet habzsolásának” szüneteiben a szerb ifjak a lehető legközönségesebb és legprasnyább kifejezéseket használva kommunikálnak egymással és a szüleikkel.
Íme egy jellegzetes párbeszéd a Klip című filmből.
Fiú: Mit akarsz?
Lány: Nyomd be!
Fiú: Hogy akarod?
Lány: Csak nyomd be keményen, akarom érezni!
Fiú: Kérj meg szépen.
Lány: Kérlek, b…szál meg!
Maja Miloš fimrendező nem tüntette fel, hogy a film 18 éven aluliaknak nem ajánlott, de emiatt a haja szála sem görbült meg. Egyébként a rendezőnő szerint nem gond, hogy a nimfomániás Jasnát a fimben a 15 éves Isidora Simijonović alakítja, mert a kislány szülei ehhez írásos engedélyüket adták.
És most jön a java: a Klip című film készítését az előző Szerbiai Művelődési Minisztérium finanszírozta.
Milyen következtetést vonhatunk le a fentiekből?
1. Szerbiában a kiskorúakkal vissza lehet élni. A pedofília említett „művészi” megnyilvánulását a szerbek simán lenyelték. Mi több, állami (vagyis az adófizetők) pénzén lehetett űzni és bemutatni.
2. Beszéltem szerb fiatalokkal, akik egykedvűen, „cool” módon nyilatkoztak a filmről. Nem értik miért szörnyűlködnek rajta egyesek, hiszen ez maga a valósag! Igen, ezt mondták az őszinte szerb srácok.
3. A szerb patriarchális társadalom a múlté.
A délvidéki magyar családok egyertelműen (és hála Istennek!) még mindig sokkal konzervatívabbak, mint a „szép” új világ sűrűsödő ködében irányt veszítő szerb famíliák, és főleg a gyermekeik.
Az itteni magyar közéleti tényezőknek minden tőlük telhetőt meg kellene tenniük, hogy a hagyományos nemzeti értékek erőteljes népszerűsítésével és megfelelő oktatási, kulturális és szórakoztató tartalmak révén útmutatóval szolgáljanak és megovják fiataljainkat a szóban forgó jelenségektől. Ez persze nem túl egyszerű feladat, hiszen Szerbiában rendre betiltják vagy démonizálják a magyar nemzeti rendezvényeket.
De meg kell próbálni.
F. L.
