Válasz az önkormányzati reagálásra
Kedves Magyarkanizsai Önkormányzat!
Köszönjük a felvilágosítást, úgy látszik a médián keresztül hamarabb lehet nyilvános információkhoz hozzájutni, mint az Ombudsman közbenjárásával, ahova az eltitkolt információkért kérelemmel fordultunk.
A rendezvényre költött egymillió dinár nem légből kapott információ, hanem a helyi demokrata párt elnöke mesélte tavaly, aki jelenleg a polgármester tanácsadója, de valószínűleg erre ő már nem emlékszik.
Eszünk ágában sincs hamis információkat terjeszteni, de sajnos legtöbb esetben csak kiszivárgott információkhoz jutunk, mivel a feltett kérdéseinkre állandóan részleges, burkolt, illetve semmilyen információt nem kapunk. Pedig az önkormányzat munkájáról nem csak nekünk, mint képviselőknek, hanem minden polgárnak joga lenne tudni.
Köszönjük a DélHír portál szerkesztőségének a cenzúra mentes és gyors tájékoztatást, és úgy gondoljuk, hogy nincs okuk kételkedni az UKROK polgári csoport szavainak hitelességében.
Sajnos az Önkormányzat szerint csak az lehet hiteles információ, amit ők jelentetnek meg, pedig erre legtöbbször rá lehet cáfolni.
Egy tékozló költségvetést az UKROK polgári csoport nem támogathat, mert nem a polgárok érdekeit szolgálja, ahogyan az említett bálat sem tartjuk jó ötletnek a jelenlegi állapotok mellet.
Az UKROK polgári csoport nagyon is tisztában van a csapatépítés fontosságával, hiszen már szinte az egész község polgáraival egy csapatként dolgozunk, ellenben a hatalmi koalícióval, aki csak a saját csapatát és a rokoni szálakat erősíti az Önkormányzatban.
Igaz, hogy az Önkormányzat munkája és a szórakozás lehetősége nem zárják ki egymást, de sajnos az elmúlt években az Önkormányzat sokkal inkább okozója a problémáknak, mintsem a megoldója, és szerintünk egy jótékonysági bál célszerűbb lenne, mint a költségvetés terhére költekezni és mulatozni.
UKROK – Polgárok csoportja
Magyarkanizsa