Több mint mozi: Meztelen szerb valóság (2.)
Az utóbbi évtizedben néhány meglepően realistának, sőt helyenként még önkritikusnak is mondható szerb film készült, amelyek által a szerbek úgyszólván megpróbáltak szembesülni egyes hibáikkal, történelmi melléfogásaikkal, téves, végzetes döntéseikkel. Ezért gondoltam, hogy a Parádé – noha sejtettem hol fog kilyukadni – úgy-ahogy árnyaltan bemutatja mindkét fél (homo- és heteroszexuálisok) álláspontjait, s ha burkoltan is, de rávilágít az egymással szemben álló csoportok ideológiai, társadalmi hátterére. Nos, nem így történt. A Parádénál egyoldalúbb, átlátszóbb, sztereotípiáktól teletűzdeltebb propagandafilmet talán még soha az életemben nem láttam. Félő azoban, hogy a szóban forgó film – bármennyire is ostoba és banális – alkalmas lehet arra, hogy némi hatást váltson ki az elvont gondolkodásra képtelen, felszínes emberekből, akikből azért bőven akad.
A Parádé központi alakja a Citrom ragadványnevet viselő gazdag szerb háborús veterán, aki őrző-védő céget működtet, és mellesleg dzsúdó-oktatással is foglalkozik. Baratnőjével fényűző esküvőt tervez. Az esküvő szervezésével a nő egy Mirko nevű, „kifinomult ízlésű” homoszexuálist bíz meg. Mirko barátjá (vagy barátnője?) a Radmilo névre hallgató állatorvos.
Citrom egy tipikus szerb macsó, aki gyakran fejti ki agresszivitását, verekszik és kötekedik. Nem csoda, hogy megüti Mirkót miután kiderül róla, hogy meleg. A csajja ettől bepipul és otthagyja Citromot. Aztán mégis hajlandóságot mutat a kibékülésre, de csak ha Citrom bebizonyítja, hogy képes megváltozni. Ezt csak úgy bizonyíthatja be, ha őrző-védő cégével segíti az általa egyébként gyűlölt homoszexuális felvonulást. Citrom beleegyezik (ami eleve egy marhaság). A bökkenő csak az, hogy kollégái közül egyik sem vállalja a megbízatást, még dupla gázsiért sem. Miután a helybelieket nem sikerül összeverbuválni, Citrom elindul Radmilo homoszexuálissal együtt (újabb badarság!) amolyan ex-jugó túrára, hogy a szomszédos országokban keressen embereket a feladathoz. Bejárják azokat a területeket, ahol Citrom a kilencvenes években háborúzott. Végül olyan, egykori csatatéri ellenségeiből állítja össze a csapata kemény magját, akikkel a harcok szünetében üzletelt. Horvát, bosnyák és albán háborús veteránokról van szó, akik Citrom kedvéért viszonylag könnyen ráállnak, hogy Belgrádban védjenek szerb melegeket. (No, ez aztán a sületlenség!).
A sztereotípiák tovább hemzsegnek. Pl. a bosnyák „hősünk” egy ravasz kereskedő, akinél mindent, akár homoszexuális pornót is lehet venni. Az albán pedig egy piti bűnöző, aki a Koszovón állomásozó békefenntartó csapatoknak árul drogot.
A marcona haverok elindulnak Belgrádba, ahol ideiglenesen, a meleg menetig beköltöznek Citrom házába. Időközben Citrom menyasszonya már befogadott egy csomó meleget. Végül a harcosok és a melegek összebarátkoznak, együtt táncolnak, isznak, Citrom csaját egy leszbikus fogdossa stb. A háborús veteránok elkezdik felülvizsgálni a szexualitásukat. Még Citrom is lassan kezd kételkedni önmagában, ezért külön szobába viszi a menyaszonnyát és közösül vele.
Másnap meglátogatja az első házasságából származó fiát, aki tagja a melegek szétverésére készülődő szkinhed csoportnak. Pénzt kínál neki, hogy győzze meg társait, álljanak el a támadástól, hagyják békén a melegeket. A fia elutasítja. Ezt követően a rendőrfőnökhöz fordul, akivel szintén valamilyen üzleti kapcsolatban áll, azzal a kéréssel, hogy rendesen biztosítsa a parádét. A rendőrfőnök azonban szintén utálja a melegeket, összeszólalkozik Citrommal, akit a végén csúnyán összeveret. A menet napján azonban a szívós Citrom felkel a kórházi ágyából és a melegvédő csapat élére áll. Homoszexuálisokból mindössze huszan-harmincan jelennek meg. A szkinhedek sokkal nagyobb számban érkeznek a helyszínre, mint a melegek és az őket védők. A filmben csak szkinhedek tiltakoznak a homoszexuálisok ellen (ami abszurdum, hiszen, mint tudjuk, pl. a legutóbbi belgrádi melegfelvonulás résztvevőit az átlagpolgárok, a véletlen járókelők, sőt még az utcán tartózkodó apácák is nem kis gyűlölettel szidták).
A szkinhedek végül nekirontanak Citroméknak. Ütik, verik a melegeket és az őket védőket. A rendőrség szándékos késéssel száll ki a helyszínre. A támadók szétszélednek, a megtámadottak nyalogatják sebeiket. Egy halálos áldozata is van a támadásnak. Radmilo siratja és ölelgeti barátját (vagy barátnőjét?) Mirkót, az esküvőtervezőt, akit a csúnya szkinhedek lelöktek a lépcsőn, aminek következtében a kobakja találkozott a betonnal. A film ilyen erőltetett pátosszal zárul.
Ezt az uniókompatibilis alkotást eddig már több százezren látták. Európában csak egy helyen tiltották be. A horvát katolikus egyház nem engedélyezte, hogy a tulajdonában levő dubrovniki moziban bemutassák.
A Parádét a szerb és a montenegrói (?!) művelődési minisztérium támogatta (vagyis pénzelte). Hát persze, támogatni is kell az ilyen hiteles új európai értékeket.
F. L.
