Egyéb 

Martonyi Bukarestbe ment

martonyijanosA székely zászló vita és magyar-román diplomáciai feszültség kapcsán általában a budapesti és a bukaresti hivatalos álláspont mellett a romániai magyar szervezeteket és politikusokat szólaltatja meg a magyar média. Magyarországon azonban él egy őshonos, mintegy 20 ezer főt számláló román nemzetiségi közösség is. Ők kimaradtak a hírekből.

Ma kezdi két napos hivatalos bukaresti látogatását Martonyi János külügyminiszter. A tárgyalások egyik, vélhetően, központi témája épp a zászlóháború lesz. Martonyi az M1 ma reggel című műsorában úgy fogalmazott, célja, hogy az utóbbi időben tapasztalt „kisebb-nagyobb viták” ellenére lehetőleg megpróbálják megőrizni a román-magyar stratégiai partnerség értékes elemeit. A látogatásról Titus Corlatean román külügyminiszter tavaly őszi magyarországi látogatásakor egyeztek meg a felek. Corlatean a hét végén jelezte – diplomáciai keretek közé kell terelni a zászlóvitát.

Eközben Magyarországon szaporodnak (nálunk az MRM kapott) a székely zászlók, Romániában a romániai magyarságot célzó magyarellenes megnyilvánulások. Victor Ponta román miniszterelnök szombaton részt vesz az MSZP évértékelő rendezvényén, a tervezett székelyzászlós békemenet viszont elmarad, mert a szervezők „figyelmeztetést kaptak, hogy provokáció készül”. Vasárnap viszont Marosvásárhelyen, a 22 évvel ezelőtti véres etnikai konfliktus színhelyén a magyar kormányzat által támogatott szervezetek megrendezik a székely szabadság napjának nevezett felvonulást. A két ország legitim kisebbségi képviseleteinek kiáltó szava mindeddig süket fülekre talált. A Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának (MROÖ) elnöke, Traian Cresta szerint az államközi konfliktus nehezíti a nemzetiségek helyzetét. Úgy véli, azért vannak a két ország vezetői, hogy az ilyen gondokat orvosolják.

(MTI – Gye)

Hasonló bejegyzések