Rúzsa Magdi és a Csík Zenekar közös fellépése
Újabb duett partnerrel lépett színpadra Rúzsa Magdi. Az énekesnő az idén huszonöt éves Csík Zenekarral állt össze. Az együttes egy rendhagyó klubkoncerttel lepte meg rajongóit, ahol Magdi is csatlakozott hozzájuk néhány dal erejéig. A pop-rock és a népzenei elemek kombinációja töltötte meg a különleges koncerthelyszínt.
Szabó Attila, a Csík Zenekar hegedűse elárulta: huszonöt év, és rengeteg siker után idén kicsit számot vetnek, visszatekintenek a múltba is, de ezzel együtt bátran néznek a jövőbe. A különleges klubkoncert a zenekar korai éveit juttatta eszébe.
Rúzsa Magdi régi vágya vált valóra a közös fellépéssel.
„Fantasztikus élmény, régóta vártam már a lehetőséget, hogy a Csík Zenekarral együtt dolgozzunk. Úgy érzem, igazán jó párosítás vagyunk, a közösen kialakított hangzásvilágot nagyon szerette a közönség, Külön öröm számomra, hogy a novemberben megjelent új, Tizenegy című stúdió albumomról az Egyszer című dalt feldolgoztuk, a végeredmény pedig magáért beszélt” – tette hozzá az énekesnő.
stop.hu nyomán F. L.