Börtön Berlusconinak
Egy éves börtönbüntetésre ítélte első fokon a milánói bíróság Silvio Berlusconi volt kormányfőt, testvére, Paolo pedig két év három hónapot kapott az úgynevezett BnL-Unipol ügy kapcsán. Berlusconi újabb botrányának köszönhetően rövid időre a kormányalakítás körüli herce-hurca is háttérbe szorult.
Berlusconit emellett arra kötelezték, 80 ezer eurós kártérítést fizessen az ügy sértettjének, Piero Fassino torinói polgármesternek. Az ítélet hátterében az áll, hogy 2005-ben a Berlusconi család tulajdonában lévő Il Giornale című jobboldali napilap lehozta egy telefonbeszélgetés szövegét, amely titkos nyomozati információnak számított. A tárgyalás Fassino és Giovanni Consorte, a baloldalhoz közel álló Unipol biztosítótársaság elnöke között zajlott. Berlusconi a tárgyalás során azt állította, sosem hallotta a telefonbeszélgetést, még csak nem is tudott róla. Ügyvédjét, Pietro Longót csak részben lepte meg az ítélet. „Milánóban vagyunk, itt minden megtörténhet” – mondta. Berlusconi és a milánói ügyészség közötti háború már szinte évtizedekre nyúlik vissza. A médiacézár az ellene zajló eljárásokat mindig azzal magyarázza, hogy a kommunisták politikai támadásokkal próbálják lejáratni őt.Tavaly október után másodszorra ítélik börtönbüntetésre Berlusconit.
Akkor adócsalás miatt szabadságvesztéssel sújtották, de szintén első fokon. A tavalyi ítélet szerint a médiacézárt öt évre eltiltották a közhivataloktól, és 10 millió euró bírság megfizetésére kötelezték. A Mediaset néven ismert perben az ügyészség azzal vádolta Berlusconit, hogy cége az Egyesült Államokban 470 millió dollár értékben vásárolt amerikai televíziós sorozatokat off-shore cégeken keresztül. A szerződésekben azonban hamis összeget tüntetett föl, hogy elkerülje az Olaszországban fizetendő adót. Berlusconi mellett az amerikai Frank Agrama producert három évre ítélték, a Mediaset, Berlusconi kereskedelmi tévétársaságának elnökét, Fedele Confalonierit felmentették. Ez volt az első per, amelyben elmarasztaló ítélet született Berlusconival szemben. Az olasz sajtót legjobban foglalkoztató, úgynevezett Ruby-per ügyében ugyanakkor még nem született ítélet. Ám ez is csak napok kérdése: március 18-án várható a milánói bíróság állásfoglalása arról, Berlusconi kényszerített-e prostitúcióra kiskorú lányt, vagy sem. A marokkói Karima el-Mahrough a volt miniszterelnök több partiján is részt vett 2010 februárja és májusa között, amikor még csak 17 éves volt.
A vádak szerint Berlusconi fizetett a lány bizonyos, nem éppen csak a táncban kimerülő szolgáltatásaiért, amit egyébként mindketten tagadtak. Ugyanezen ügy kapcsán a médiacézárt hivatallal való visszaéléssel is vádolják, mert megakadályozta, hogy a lányt lecsukják egy lopási ügy miatt. Különösen ez utóbbi számít jelentős bűnténynek Itáliában. Ha bebizonyosodna, valóban nyomást gyakorolt a hatóságokra a lány ügyében, akkor akár 12 éves börtönbüntetésre is ítélhetik. A kiskorú megrontása „csak” három éves elzárást érne. Függetlenül attól, hogy már kétszer is börtönre ítélték a 77 éves Berlusconit, nem valószínű, hogy akár egyetlen percre is rács mögé kell kerülnie. Olaszországban is rendkívül lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai, s mivel Berlusconi fellebbezhet, az eljárás nemhogy hónapokig, hosszú évekig eltarthat. Ügyvédei pedig zseniálisan értenek ahhoz, hogyan lehet hosszú ideig elnyújtani a különböző pereket, amelyek aztán előbb-utóbb el is évülnek.
Berlusconi, aki 1994 óta négy különböző kormány élén is állt Olaszországban, s 2011 novemberében mondott le a kormányfői tisztségről, tavaly októberben bejelentette a politikai életből való visszavonulását. Decemberben azonban visszavonta a bejelentést, megbuktatta Mario Monti kormányát, s ifjonci hévvel vetette bele magát a választási kampányba. A múlt hétfőn véget ért választáson nagy meglepetést okozott, alig néhány tized százalékkal maradt le a voksolás győztese, a balközép Demokrata Párt és szövetségesei mögött.
(nepszava.hu – Gye)