Sosemvolt államok, avagy csatározások a déli végek területeiért

A történelem során mindig is jelen volt a szomszédos népek  azon törekvése, hogy minél nagyobb területet kaparintsanak meg Magyarországtól. Ezúttal a déli végeken szított lázadásokat, háborúkat és az új államok kihirdetésére tett próbálkozásokat mutatjuk be.

Ezen államokat, nyugodtan nevezhetjük „sosem volt államoknak”, ugyanis legtöbbször kudarcot vallott a próbálkozás…

A Délvidék elnevezés eredetileg a történelmi Magyar Királyság különböző déli területeit jelölte, ma pedig nem pontosan körülhatárolt földrajzi névként, illetve politikai kifejezésként él.
A középkorban egyrészt Magyarország déli vármegyéit (Verőce, Pozsega, Szerém, Bács, Torontál, Temes, Keve), másrészt a Dunán, illetve Száván túli bánságokat (Ozorai, Sói, Macsói, Szörényi) értették alatta. Szent István korában még mint Alvidék volt ismert.

Bánáti Köztársaság

1918. november 1. – 1918. november 25.

A Bánátban 1918 őszére a meglehetősen tarka nemzetiségi összetételből adódóan komoly ellentétek alakultak ki a nemzetiségek között. A szerb lakosság a délszláv államhoz szeretett volna csatlakozni, míg a románok nagy része értelemszerűen azt szerette volna, ha a területet Románia kebelezi be. A németség alapvetően “hungarus tudatú”, Magyarországhoz kötődő volt, ám épp a status quo fenntartására kínálkozott a legcsekélyebb lehetőség.

A német származású, egyébként a polgári radikálisokhoz kötődő Róth Ottó elsősorban a helyi német nemzetiség képviselőiből hozta létre az ún. Bánáti Néptanácsot 1918. október 31-én, amely az új állam kormánya lett, és másnap deklarálták a Bánság függetlenségét. Az államot Bartha Albert ezredes vezetésével a helyi katonaság és polgárőrség támogatta, így Bartha lett a honvédelemért felelős miniszter.

A Bácska nagy részét is magába foglaló új államot Károlyi Mihály kormánya elismerte mint Magyarországhoz tartozó, de azon belül teljes autonómiát élvező társállamot. Néptanácsában jelentős szerepet adtak a helyi szociáldemokratáknak is. Róth elképzelései szerint az újonnan alakult többnemzetiségű államot a svájci modell alapján fogják kialakítani, vagyis az etnikai összetételnek megfelelő kantonokra osztják fel. Az állam kikiáltásának kettős célja volt. Az egyik, hogy valamilyen formán megtartsa Magyarország határain belül a Bánátot és a Bácskát, másrészt helyreállítsa a rendet a peremterületeken, miután a világháborús vereség súlyos belső zavarokat okozott a térségben.

A köztársaság megalakulását a szerb lakosság nem fogadta el. Temesváron, a Bánáti Köztársaság de jure székhelyén létrehozták a Szerb Nemzeti Tanácsot, amely nem ismerte el Róthék kormányának legitimitását. A Bánáti Köztársaság mellett csak a németek egyes csoportjai, illetve a bunyevácok egy része állt ki, az állam képtelen volt jelentős tömegtámogatottságot felmutatni.

November 7-én a szerb és francia csapatok már behatoltak a Bánát és a Bácska területére, a Bartha-féle csapatok létszámbeli és technikai hátrányuk miatt, egy jórészt ellenséges hátországgal nem is gondolhattak a komolyabb ellenállásra. A francia egységek végül elfoglalták Temesvárt, a köztársaság vezetői pedig elmenekültek Budapestre. November 19-én befejeződött a térség megszállása, 25-én a nemzeti tanács kimondta az egyesülést Szerbiával és semmissé nyilvánította a Bánáti Köztársaságot.

Románia természetesen azonnal tiltakozott Párizsban, sőt, csapatokat is küldött a térségbe. A két, elvileg szövetséges hadsereg egymásnak esését csak a balkáni francia erők közbelépése akadályozta meg. A békekonferencia döntéshozói végül Bukarestnek kedveztek Belgráddal szemben, s a terület nagy része Romániához került.

Vendvidéki Köztársaság

Vendvidéki Köztársaság és Tkálecz Vilmos nejével

A Muraköz autonómiájának gondolata már a XX. század első éveiben is felmerült a szlovén és vend nemzetiségi mozgalom köreiben, ám gyakorlati megvalósíthatóságát a legtöbben elvetették. Mivel a megalakuló délszláv királyság elviekben a szlovénok államának is vallotta magát, a terület lakóinak egy része várakozással tekintett a “felszabadító” szerb hadsereg érkezésére. Mások, elsősorban a vend identitásúak inkább Magyarországhoz kötődtek jobban. A Bánát hovatartozása feletti jugoszláv–román viszálykodás egy időre elvonta az erőket a délnyugati területekről, így a szerbek helyett 1919. tavaszán a Tanácsköztársaság komisszárjai érkeztek meg a Muravidékre.

A kommunista uralom a főként kisparaszti jellegű lakosság körében rövid időn belül népszerűtlenné vált. Ezt használta ki egy szesz- és fegyvercsempészettel foglalkozó kalandor, Tkálecz Vilmos, aki néhány társával együtt május 29-én Muraszombaton önálló Vendvidéki Köztársaságot kiáltott ki. A jórészt szlovén és magyar lakosság döbbenten szemlélte az eseményeket, nagy részük passzivitásba vonult az új állam működésének néhány napjában.

Tkálecz táviratban értesítette a Tanácskormányt a Vendvidéki Köztársaság megalakulásáról. Levelére a válasz június 6-án érkezett meg — a Vörös Hadsereg egy egységének képében akik gyakorlatilag órák alatt felszámolták a pszeudo-államot, Tkálecz pedig társaival együtt Ausztriába menekült.

A Muravidék nagy része a Trianoni diktátum értelmében a délszláv államhoz került, csak egy keskeny északi sávja maradt magyar kézen.

Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság

1918. november elején a szerb hadsereg megszállta Baranya megyét, illetve Baját és környékét is. A Pécs-környéki bányászok körében rendkívül népszerűek voltak a radikális baloldali eszmék, amelyek terjedése ellen a délszláv hatóságok nem sokat tettek. Nagyon jól tudták, hogy vajmi csekély nemzetiségi alapjuk volna a terület bekebelezésére, s így kerülni akarták a helyi lakossággal való konfrontációt.

Petar Dobrović: Munkás (önarckép, 1913)

A Tanácsköztársaság bukása után valóságos népvándorlás kezdődött. A kommunista rémuralom alatt kompromittálódott vagy bármilyen más okból az ellenforradalmi megtorlástól tartó emberek ezrei menekültek a megszállt baranyai területekre. Pécs polgármestere a szintén Horthyék elől idehúzódó Linder Béla lett. Az egykori lelkes pacifista hadügyminiszter most sokkal harciasabb volt, és kerek-perec kijelentette, hogy nem engedi bevonulni a magyar hadsereget a térségbe, akkor sem, ha Baranyát Párizsban nem ítélik a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságnak.

A trianoni diktátum végül meghagyta Magyarországnak Pécs, Mohács és Baja környékét, így innen a délszláv erőknek ki kellett vonulniuk, amit vonakodva ugyan, a nagyhatalmak többszöri felszólítására, de végül 1921. augusztusában megtettek. A fehérterrortól rettegő polgári radikális, szociáldemokrata és kommunista politikusok ekkor elkeseredett lépésre szánták el magukat: Pécs főterén augusztus 14-én független államot kiáltottak ki. A köztársaság elnöke Petar Dobrović szerb festő lett. Az így létrejövő Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság a következő napokban harcias nyilatkozatok sorát adta ki, és azzal fenyegetőzött, hogy felfegyverzi a bányászokat. Ám amikor a Nemzeti Hadsereg egységei 20-án átléptek a korábbi demarkációs vonal határát, a vezetők fejvesztve menekültek Szerbiába. Linder élete hátralévő részét itt élte le. Jugoszlávia nem feledkezett meg neki tett szolgálatairól, állami nyugdíjban részesült, és díszsírhelyet kapott Belgrádban.