Egyéb 

Mišićet kiengedték: A visszaeső szerb huligán szabadlábon védekezhet, az ártatlan magyarok továbbra is előzetesben

a misic 005Uroš Mišić hírhedt belgrádi futballhuligán az egyik meccs közben kitört bunyó alkalmával égő fáklyát akart lenyomni az egyik rendőr torkán, de „csak” súlyos égési sebeket okozott neki. Különösen nagy kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérletért tíz év börtönre ítélték, de aztán a büntetését megfelezték. Alighogy kikerült a sittről, egy belgrádi kávézóban csúnyán helybenhagyott egy amerikai tengerészgyalogost. Fejbe kólintotta egy sörösüveggel.

Utána napokig bújkált, s csak akkor adta fel magát, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy elkapják. Ügyvédje tanácsára besétált a rendőrállomásra.

Miután a sértett nem jelent meg a bírósági meghallgatáson, az incidens szemtanúi pedig némi ellentmondásba sodródtak (nyilván megijedtek Mišić bandájától), a huligán, aki mindössze két hetet töltött viszgálati fogságban, immár szabadlábon védekezhet.

Hadd összegezzük: roppant agresszív és veszélyes visszaeső bűnözőről van szó, aki kiszabadulása után mindjárt újabb bűncselekményt követett el, majd majmot csinált a „jardból”. És mégis: minden gond nélkül kisétálhatott a „kóterból”.

Eközben az új temerini fiúk, akik áldozatai voltak egy nemzeti alapú támadásnak, akiket szerbek ütöttek-vertek, üvegekkel dobáltak meg, minden logikus magyarázat nélkül hónapok óta előzetesben vannak – bűnözőkkel összezárva.

Lehet-e erre megfelelő szavakat találni?

F. L.          

              

Hasonló bejegyzések