Ferenc pápa emlékezetes virágvasárnapi szentmiséje
A Ferenc pápa által pontifikált szentmise a Szent Péter téren nagyrészt a pénz- és a hatalomvágy ostorzásának jegyében telt.
„Ne legyetek soha szomorúak: egy keresztény soha nem lehet az! Ne hagyjátok, hogy az elkeseredés kerítsen hatalmába! Kérlek, ne engedjétek elrabolni azt a reményt, amelyet Jézus ad!”- hangsúlyozta a pápa.
Hozzátette: „annyi rossz sebzi az emberiséget: háborúk, erőszak, a leggyengébbeket sújtó gazdasági konfliktusok, pénz- és hatalomvágy, korrupció, megosztottság, az emberi élet és a teremtés elleni bűncselekmények. Nem szabad hozzászoknunk a rosszhoz!”
Ferenc pápa szokása szerint nem tartotta magát előre megírt beszédéhez, és többször rögtönzött. A megválasztása óta már többször idézett nagyanyja mondását hangoztatta: „a szemfedőnek nincsen zsebe, a pénzt nem vihetjük magunkkal halálunk után”.
Külön szólt a fiatalokhoz, akiket a júliusi Rio de Janeiró-i katolikus ifjúsági Világtalálkozóra invitált, hangsúlyozva, hogy „a szív 70-80 évesen is fiatal lehet”.
Ezzel a szentmisével megkezdődött a húsvéti szenthét.
MTI nyomán F. L.