,,Tómó” szerint a koszovói tárgyalások elakadása indok lehet a rendkívüli választásokra
Tomislav Nikolić államelnök szerint, ha elakadnak a Pristinával folytatott tárgyalások és megszűnik a folyamatos párbeszéd, akkor az olyan helyzet eredményezhet, amelyben ki kellene írni a rendkívüli köztársasági választásokat. Azonban hozzátette, nem kíván pártpolitikával foglalkozni, mivel már nem a Szerb Haladó Párt elnöke, ő az ország elnöke, és ebből kifolyólag nem szeretne további találgatásokba bocsájtkozni.
,,Tómó” elmondta azt is, hogy ha a ,,haladók” mégis a választások kiírása mellett döntenek, valószínűleg azzal magukra vonnák az összes többi párt haragját. Azonban, leszögezte, szervezete számára most lenne a legideálisabb egy új voksolás megtartása.
Ez a Balkán. Van egy stabil kormány, és minden egyes nap azon jár az eszük, hogyan tehetnének még nagyobb fölényre szert. Hiába, az ,,isteni” sors már csak ilyen mentalitást predesztinálhat.
T. T.