Sorsdöntő (?) brüsszeli tárgyalások: Amennyit ők kapnak, legalább annyi nekünk is jár
Brüsszelben nagyban zajlanak az Észak-Koszovó státusával kapcsolatos tárgyalások. A párbeszéd nyolcadik és valószínűleg utolsó fordulójáról van szó. A dialógus végkimenetele elvileg a délvidéki magyarság sorsát is komoly mértékben befolyásolhatná. Ehhez persze megfelelő délvidéki magyar érdekvédelemre és hatékony anyaországi kormányra lenne szükség.
Az albán felet Hashim Thaci koszovói kormányfő képviseli, aki még a brüsszeli út előtt kijelentette, hogy az észak-koszovói szerbek semmi szín alatt sem számíthatnak törvényhozó és végrehajtó hatalomra. Nem mulasztotta el az alkalmat, hogy emlékeztesse a szerbeket: a sikertelen párbeszéd esetén veszélybe kerülnek az európai integrációs törekvéseik, vagyis egyhamar nem számíthatnak majd a csatlakozási targyálasok időpontjának megjelölésére. Thaci nyilatkozata persze nem feltélenül jelenti, hogy az álláspontja ne puhulhatna valamelyest a dialógus során.
A szerb targyaló csapatot a két jó öreg szendvicskenő: Tomislav Nikolić szerb elnök és Aleksandar Vučić, a kormány első alelnöke, valamint Ivica Dačić miniszterelnök, Szlóbó tanítványa alkotja. Nikolić megerősítette, hogy a szerb küldöttség kikötése továbbrá is Észak-Koszovó területi autonómiája marad, amely természetesen törvényhozó és végrehajtó hatalommal jár, sőt, szavai szerint Szerbia számára elfogadhatatlan, hogy a koszovói szerb községek közösségének területén egyáltalán jelen legyenek az alakulóban levő koszovói albán hadsereg egységei. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy minden egyes nemleges albán válaszra, nekik újabb javaslatuk lesz. A szerb elnök ezzel mintha olyasvalamit sugallt volna, hogy az ő diplomáciai kapacitásuk kimeríthetetlen, valamint, hogy mindenáron kompromisszumra törekednek.
Ha sor kerül a megállapodásra, s amennyiben az észak-koszovói szerbek bármilyen autonómiában részesülnek, szerintem a délvidéki magyar és az anyaországi politikum kutyakötelessége lenne, hogy ugyanazt követelje az itteni magyarság számára. Persze, a brüsszeli tárgyalások esetleges kudarcától függetlenül is küzdeni kellene és lehetne a délvidéki magyar területi autonómiáért.
Ha azonban a 100 ezer észak-koszovói szerb ma este megnyalja a száját, nehogy már a 250 ezer délvidéki magyar továbbra is csak keserű pirulákat nyeljen. Ami nekik jár, az minket is megillet.
Nagy esély lehet ez a magyarjaink számára. Azok a magyar közéleti tényezők, akik nem csapnak le erre a lehetőségre, a jövőbeni történelemkönyvekben a lehető legnegatívabb minősítésre számíthatnak. Igaz, egyeseknek csak az a fontos, hogy ma megtömjék a zsebüket, meg akkor is ha ezért az életük végéig a szerbek politikai cuncimókusai maradnak.
F. L.
