rubelEgyéb 

VSZL: Míg az EU-tól 5 miliárdot, addig Oroszországtól egy rubelt sem kaptunk!

rubelĐorđe Stojšić, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke hétfőn élesen bírálta Aleksandr Čepurint, Oroszország belgrádi nagykövetét, mert szerinte beleavatkozik Szerbia belügyeibe. “Ha Aleksandr Konuzin előző orosz nagykövetet kiutasították volna az országból, mint ahogy azt VSZL javasolta, amikor 2011 októberében részegen Belgrád kellős közepén hazafiasságból osztott leckét, akkor Szerbia nem élte volna meg, hogy utódja józanon alázza meg” – írja Stojšić a sajtóhoz eljuttatott közleményében.

Aleksandr Čepurin Kosovska Mitrovica-ban kijelentette, hogy Szerbiának “Oroszország életerejéhez” kell csatlakoznia, és nem az Európai Unióhoz, mert utóbbi nem tudja szavatolni számára a gyors gazdasági fejlődést. “Čepurin nem mondta el, hogy az Európai Unió 2000 óta 2,5 milliárd eurós támogatásban részesítette Szerbiát, és ha ehhez hozzáadjuk az uniós tagországok adományait, akkor elérjük az 5 milliárdot. Oroszországtól egy rubel sem érkezett” – emlékeztetett Đorđe Stojšić.

Beta nyomán Z.D.

Hasonló bejegyzések