Feloszlott a malajziai parlament
Feloszlatta a parlamentet szerdán Najib Razak malajziai kormányfő, döntését az állami televízióban jelentette be. Közölte, hogy az uralkodó jóváhagyta javaslatát. A választási bizottság várhatóan egy héten belül összeül, hogy kijelölje a választások időpontját. A szavazást két hónapon belül kell megtartani, de széles körben vélekednek úgy, hogy április végén esedékes. Najib Razak malajziai kormányfő a parlamenti választások esedékessége miatt feloszlatta szerdán a parlamentet. Az általa vezetett koalíció csaknem 57 éve kormányoz, vele szemben pedig az Anwar Ibrahim vezette hárompárti szövetség áll majd.
Najib az állami televízióban közölte, hogy megkapta az uralkodó jóváhagyását a törvényhozás azonnali feloszlatására.
A választási bizottság várhatóan egy héten belül összeül, hogy kitűzze a voksolás időpontját és a kampány kezdetét. A szavazást két hónapon belül kell megtartani, de általános a vélekedés, hogy már április végén megtartják, éppen akkor, amikor a jelenlegi kormány ötéves mandátuma lejár.
Najib tévébeszédét felhasználta arra, hogy az általa vezetett Nemzeti Frontra való szavazásra buzdítsa a 29 millió lakosú ország 13 millió választópolgárát. – Ne játsszanak gyerekeink és unokáink jövőjével! – mondta, hozzátéve, hogy a választók bizalmának újbóli elnyerése céljából a következő hetekben ellátogat majd az ország „minden szegletébe”.
A választók szövetségi szinten 222 parlamenti alsóházi mandátumról, valamint a 13 szövetségi államból 12-ben a helyi parlament összetételéről döntenek.
A Nemzeti Front azóta kormányoz, hogy Malajzia 1957-ben elnyerte függetlenségét Nagy-Britanniától. A választásokon – még ha koalícióban is más pártokkal – mindig legalább kétharmados többséget szerzett, kivéve legutóbb, 2008-ban. Najib azonban csak négy éve miniszterelnök, előtte egy évig Abdullah Ahmad Badawi volt a kormányfő. Utóbbi lemondásra kényszerült, mert őt hibáztatták a párt viszonylag gyenge választási eredményéért, amit annak tulajdonítottak, hogy nem voltak jó vezetői képességei.
Az ellenzéki pártszövetség azzal az ígérettel, hogy enyhíti az ország több régi gondját – például a burjánzó korrupciót és a kínai bevándorlók hátrányos megkülönböztetését – a 2008-as választásokon elnyerte az ellenőrzést több szövetségi állam fölött.
Najib megpróbálta visszaszerezni a párt népszerűségét olyan intézkedésekkel, mint például több költségvetési forrás juttatása a szegényeknek és olyan közbiztonsági törvények eltörlése, amelyeket sokan az elnyomás eszközeinek tartottak.
A legtöbb elemző szerint Najib koalíciója mindenképpen győzni fog, mert a kisebb településeken még mindig nagy a támogatottsága, s ezek szavazói döntenek a parlamenti helyek többségéről. Malajziában választójoggal azok az állampolgárok rendelkeznek, akik elmúltak 21 évesek, és regisztrálták magukat a választásokra.
(MTI nyomán Gye)