Időközi választások Monoron: A nemzetáruló Gyurcsány és Mesterházy közös jelöltet állított, de így is meg fogják szívni
Ma ismét egy tízezer főnél népesebb településen tartanak időközi önkormányzati választást, ahol ringbe száll a parlamenti pártok egy része. A monori választást egy hagyományos jobboldali körzetben tartják, ahol most összefogott egymással a két vörös áruló: Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc pártja.
Monoron a fideszes képviselő lemondása miatt kellett választást tartani, amelyen hárman szálltak ringbe. Balogh Imre Ferenc a Fidesz, Bokros Tibor a Jobbik színeiben, Mikla László pedig az Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltjeként indult. A két párt között már korábban megszületett a megállapodás, hogy közös jelöltet állítanak, így a 2011-es szakítás után, úgy tűnik, ismételten közeledni kezd egymáshoz a bolsi söpredék: a szocialisták és a Gyurcsány-párt.
A 2010-es önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP jelöltje a szavazatok 47,35, a Jobbikos jelöltje 17,99, az MSZP aspiránsa pedig csak 10,23 százalékot ért el. A választókerületben a megyei listás voksok tekintetében a Fidesz–KDNP 66,35, a Jobbik 20,86, az MSZP pedig 12,78 százalékot ért el.
Magyar Nemzet nyomán F. L.