Abszolút többséget szereztek a haladók Kevevárán
Időközi önkormányzati választásokat tartottak a dél-bánáti Kevevára községben most vasárnap. A 45 képviselői helyből a Szerb Haladó Párt 24-et szerzett meg, amellyel abszolút többségre tett szert a helyi parlamentben. Mindez 42,36 százalékot jelent számukra. A második helyen a Szerbiai Egyesült Régiók és szövetségese szerezték meg, 13,96 százalékkal, ami 8 mandátumot hozott nekik a konyhára. A harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt futott be 11,84 százalékkal, vagyis 6 mandátummal. A Demokrata Párt összefogott a Liberális Demokrata Párttal és a Szerb Megújhódási Mozgalommal, de így is csak a negyedikek lettek 9,03 százalékkal, ami mindössze 5 képviselői helyet jelent számukra. A Vajdasági Magyar Szövetség a székelykevei eredményeknek köszönhetően (ahol a szavazatok több mint felét szerezték meg) 2 mandátumhoz jutott a kevevárai képviselő-testületben.
A választásokon a szavazásra jogosult polgárok 55 százaléka adta le voksát.
T. T.