Két évtizedét ünnepli a horvátországi magyarok érdekvédelmi szervezete
Szombaton, április 6-án ünnepelte 20 éves, jubiláris évfordulóját a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, amely az egyik legnehezebb időszakban, 1993-ban, a délszláv háború alatt jött létre. Akkor sokan még a magyarságukat sem merték vállalni. A szervezet egyik legfontosabb célja ezért az lett, hogy felvállalja a horvátországi magyar közösség érdekvédelmét, megszervezze az oktatást, a közművelődést és a hitéletet.
Jakab Sándor a HMDK elnöke a következőket nyilatkozta: hitet tudtunk adni az embereknek hogy érdemes felvállalni a közügyet, nem kell tőle félni, ki lehet fejezni, mert ez volt a legnehezebb a háború megfélemlítette, én úgy szoktam ezt mondani hogy megtörte derekát a magyarságunknak, de azóta már kiegyenesedett hála Istennek.
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke az eseményen azt mondta: le kell győzni magunkban a kétkedést, a kishitűséget, vállalni kell a megszületendő életeket és a szüleink által ránk hagyományozott legnagyobb kincsünket, a magyar nyelvet.
– Magunk részéről igyekszünk minden segítséget megadni ahhoz a munkához, ahhoz a hivatásos küldetéshez, amit a HMDK végez azért, hogy a horvátországi magyarságot a következő húsz, meg az utána következő sokszor húsz esztendőben is megtartsa – nyilatkozta a házelnök.
Kövér László arra kérte a horvátországi magyarokat, éljenek a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségével. Az ünnepi rendezvény résztvevőit Ivo Josipović horvát köztársasági elnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes levélben köszöntötte. A magyar politikus azt emelte ki, hogy a horvátországi magyar szervezet kitartó tevékenységével erősítette és erősíti a reményt, hogy a magyarok jelen vannak, jelen lesznek, megmaradnak Horvátországban.
HunCro nyomán T. T.