Kétszeres haszon

Mit lehet még mondani? Maradt-e még valami, amivel kéne foglalkozni… ami egyáltalán szóra érdemes? Esetleg azzal, hogy hol van, meddig terjed a tűrőképességünk?

A legszörnyűbb kétségkívül az volt, amikor látszólag minden normális lett. A nagy mocsár és a kis pocsolyák kiszáradtak, eltűntek. Mögöttük sivár, színtelen és szagtalan terület maradt. Itt-ott persze barna foltok bűzlöttek fel, mintegy megtörve a bágyadt semmit. Nihil-nihil – károgta az ügyeletes varjú, aki mindig vastag kukoricacsövekkel álmodik, de mint tudjuk, az álmok azért vannak, hogy átverjék a valóságot…

Nem voltak már üldöztetések, a patkányokat egérkék váltották fel a nyirkos rendőrségi pincékben és cellákban, népkonyhák nyíltak, a söröshordók félig megteltek, szerencsejáték-irodák kezdtek működni, legalizálták a dohányzást, kötelezővé tették a káromkodást, a kiskorúak megrontásából városi sportágat csináltak, az embereket nem traktorokkal, hanem tehergépkocsikkal ütötték el… A fogyasztói társadalom vívmányai egyre keményebben nyomultak előre. Nem kell azonban megijedni, kedves olvasó… Nem minden változott meg. Ugyanaz a párt, pártok irányították a közéletet, ám nem árt hangsúlyozni, hogy a sapkaviseletük megváltozott, kicsit félrebillentve, amolyan csibészesen hordták  meghatározott színű fejdíszüket.

Sajátos formájú kommuno-kapitalizmus lépett színre, mely furcsamód tökéletesen működött, hiszen szabályai teljesen egyértelműek voltak. A feletteseknek jogukban állt, hogy bármilyen munkára bírják az alattvalókat, s ha azok ellenálltak, rituális öngyilkosságra kényszerítették őket. Illetve nem is kellett őket kényszeríteni, hisz önként, mi több ezer örömmel döfték át a belüket rozsdás szamurájkarddal. A „bármilyen munkánál” gyakran sokkal szimpatikusabbnak látszott akár a legfájdalmasabb haláltusa. A leggyávábbak is előnyben részesítették a „bármilyen munkával” szemben. Idillikus világ jött létre, melynek hajnalán lágy és hűs harmateső derítette jó kedvre a gyengéket és a hatalmasokat egyaránt. Tudták, hogy vége a bizonytalanságnak. Teljesen kifejezésre jutott az örök igazság, hogy a hatalommal rendelkezők bármikor agyontaposhatják a hitványnak és pipogyának születetteket. Azokban pedig leghalványabb kétely sem merült fel, hogy el lesznek taposva. Mindenki úgymond boldognak érezte magát. A természet törvényei belevésték magukat az egyének tudatába. Teli tüdővel és gondtalan arckifejezéssel szívhattak friss levegőt és várhatták kiszámítható és elkerülhetetlen sorsuk beteljesülését. Már senki sem idegeskedett, a neuropszichiáterek leléceltek Baszatkából. A pszichotikus és szkizofrén pácienseket egy Szállás nevű helyen szállásolták el. Ha elhagyták nem túl tágas új otthonukat, megkockáztatták, hogy esetleg valaki lepuffantja őket.

Az egyik ismerősöm épp hogy csak megcsiklandozta kardjával a hasát, pocakjával ízlelgette a kard élét, kicsit meg is sebezte a bőrét, lelkiereje csúcsán volt, csak egy villámgyors mozdulat hiányzott, hogy magába döfje a megváltás isteni fegyverét, amikor betoppant szobájába egy szállásszökevény. Viszonylag fiatal nőstény, de széle-hossza egy, ronda, mint a bűn… berontott minden kérdés és bevezető nélkül, vetkőzni kezdett, amitől a kényszerszamurájban megfagyott a vér és a szuicídum.

A nőnek a tudata minimum nyolc részre hasadt, de a vágya teljesen egyirányú volt, s az öngyilkosjelöltre összpontosult. Imádja, szereti, egymásnak teremtették őket – ismételgette, s egyre csak mászott szeretetének objektumára, miközben a nyála patakokban csurgott. A férfi kezéből kiesett a mamutbicska, dermedten ült, hangja elhalt. A betolakodó elefántpiruetteket csinálva, mint egy műkorcsolyázó bálna odalibbent a kiszemelthez, ráugrott és összenyomta. Amaz egy-kettő kilehelte a lelkét. Emez tovább vonaglott rajta, palacsintává simította. Közben rekedt hangon ismételgette, hogy ő egy mélyen érző őrült nő. Az ösztönökkel elnyomott agya lassan működni kezdett, de épen hogy csak… mert a fejében üzemelő kohó gyorsan olvasztotta a józan észt. Elképzelte, hogy a mezőn szeretkezik, szagtalan pipacsok között, szagos fűbe és haszonnövényekbe süppedve… Mezőgazdasági szakkifejezéseket mormolgatott, mint például kasza, juhász stb. Végül felnyomta magának a szamurájkardot, meghalva a gyönyörűségtől és a hosszú éles tárgytól, mely végigvándorolt a szövevényes belső szervein.

R. Z.