Az álmagyar Frunda ,,Gheorghe” okoskodik arról, hogy hova lehet kitűzni a székely zászlót
Frunda György, az elvtelen megalkuvásairól és nemzeti ügyek iránti érzéketlenségéről hírhedt RMDSZ-es politikus szerint törvényes a székely zászló kitűzése a középületekre ott, ahol erről korábban határozatot hozott az illetékes helyi vagy megyei önkormányzat.
A román miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója az MTI-nek azt nyilatkozta: csak azok a székely zászlók vetethetők le a középületekről, amelyek kitűzéséről nem született tanácsi határozat.
A jogász-politikus ismertette: nézetét Victor Ponta miniszterelnöknek is kifejtette, és úgy tapasztalta, hogy ebben a kérdésben nincsen nézetkülönbség közöttük. A kormányfővel folytatott megbeszéléseik bizalmas jellegére hivatkozva nem kívánt arról nyilatkozni, hogy észlelt-e változást a kormány álláspontjában a megbeszélés után.
Frunda György a prefektusok zászlóügyben kezdeményezett pereit is törvényeseknek ítélte, „még akkor is, ha a kormány megbízottjai rosszul értelmezik a törvényt”. Hozzátette, ha a prefektusok a belügyminisztériumból utasítást kapnak erre, nem tehetnek mást.
A székely zászlót kitűző Hargita megyei iskolaigazgatók rendőrségi kihallgatását nem kifogásolta, mondván, hogy a hatóságnak kötelessége kivizsgálni azokat az ügyeket, amelyekre feljelentés érkezett.
A miniszterelnök tanácsadója ugyanakkor azt is kijelentette: az RMDSZ-nek határozottabban kellene fellépnie a székely zászló ügyében. Szerinte önkényes magatartásért lehetne feljelenteni azokat, akik törvényes alap nélkül zaklatják a zászlót tanácsi határozattal kitűző polgármestereket, intézményvezetőket.
Alfahír nyomán T. T.