Kukkoló – ,,Baszatka” kiradírozása

A kukkoló kitartóan kukucskált a kulcslyukon keresztül, de nem azt látta, amire befizetett. A sárban nem két nő birkózott, hanem egy asztal állt. Meg két hokedli. A színre nem két nagy fenekű nőstény lépett, hanem két sovány, szürke öltönyös hivatalnok. Egykedvűen néztek egymásra, majd az egyik megszólalt:

– Kukkoló úr, tudjuk, hogy nem egészen erre számított, de megéri nyitva tartani a szemét és a fülét.     

A másik:

– Valóban. Magát választottuk, hogy meghallgasson minket. Tudjuk ugyanis, hogy nem áll érdekében rögtön kifecsegni mindazt, ami itt elhangzik, hiszen maga kukkoló, ami ugyebár nem a legtiszteletreméltóbb hobbi, bár ez is nézőpont kérdése. Egészen biztos, hogy nem fog köpni, de figyelemmel követi és emlékezetébe vési mindazt, ami elhangzik, ha másért nem, hát azért, mert fizetett, s a pénzéért műsort akar.

– Edvina és Lukrécia, a két birkózó csaj egyébként is megfázott, s most éppen Edvina ágyában hancúroznak. Mi pedig életünkben egyszer sem betegeskedtünk.

– Unalmas, egykedvű, szófogadó, zsibbadt életvitelre tanítottak bennünket a Rémkövér hivatalában. Még csak nem is nősültünk, mert a házasság árthatott volna társadalmilag hasznos és kívánatos tespedtségünknek. Buzizunk olykor egymással, de ezt is csak amolyan megszokásból, minden különösebb szenvedély nélkül tesszük.

– Most biztos azon morfondírozik, vajon mit keresünk mi ebben a fülkében. Sőt, bizonyára azt véli gondolni, hogy képtelenek vagyunk felajzani magát…

– Pedig képesek vagyunk. Íme, különösebb előjáték nélkül, azonnal nekilátunk a műsornak. Amit most látni fog, az nem más, mint két undok csinovnyik agyontaposott ösvényéről való letérés. Tékozló fiúk tekergése…

– Mi most nem elszámolni, hanem felszámolni fogunk.

– Itt a papír, sok papír, ami nem bír el mindent. Kozmetikázni fogunk számokat, plasztikai sebészetet végzünk el különböző tételeken, pontok, vesszők, pontosvesszők, gondolatjelek cserélnek majd helyet…

– Vagyis nyakatekert műveletekkel változtatunk formákat, mixelünk össze adatokat. Mi leszünk a számvevőség gyászhuszárai. Itt van, ni…

– Hadd csináljam én is…

– Ezzel a tollvonással végleg kitöröltem a nyilvántartásból Baszatka város Hajnalka és Friss tanya nevű végtagját. Ezekkel kezdtem, mert annyira lomposak és léhák, semmi haszon belőlük. Voltaképpen csak a Kertfalut sajnálom majd, ott rengeteg csontot pottyantottak nekünk a nagykutyák.

– De nem engedtek túl közel.

– Milyen érdekes, hogy pont mi fogjuk őket eltörölni…

– No-no, csak papíron, csak papíron…

– Még így is megkegyelmezhetnénk nekik, hisz ezt a munkát úgy is csak mi vagyunk képesek elvégezni…

– Vagy elutasítani.

– Minket nem arra programoztak, hogy bármit is elutasítsunk.

– Bár ha jobban belegondolok, ezt nem is tiltották meg. Minket le sem hallgathatnak, mi immúnisak vagyunk a poloskákra, követni sem lehet bennünket, bármikor láthatatlanná válhatunk.

– Mi vagyunk a tökéletes városi hivatalnokok, akik sosem élnek a jogaikkal.

– Viszont lehetnénk egyszer mi is lázadók. Kezdetnek megmenthetnénk a várost. Persze csak papíron. Ezzel befolyásolnánk a történelmet…

– Értelek én, fokozni akarod a kukkoló úr izgalmát, de ha még néhányszor átfutunk a lehetőségeken, félő, hogy még kísértésbe visszük magunkat.

– Igaz. Ennyire még az életünkben nem hergeltük egymást. De asszem, azt is figyelembe kell venni, hogy ez az eddigi legkomolyabb megbízatásunk.

– Hát igen, hivatalosan eltüntetni egy egész várost, a nyomokat pedig annyira összekuszálni, hogy a legbuzgóbb utókor bányászai és rejtjelmegfejtői se tudják kihalászni, majd kibogozni a lényeget… Szóval, nem semmi.

– Mit gondolsz, városatyáink meglógnak és levegőbe repítik a várost?

– Meglehet. De valójában miért tennék? Ami nem létezik papíron, az bármikor délibábbá nyilvánítható. Szerintem per pillanat még néhány városban ugyanezt a melót végzik. Sintérben, Totolyán, Csecsén, Terpentinben, Padlidzsánban, Ládán, Nyomorban…

– Ho-hó, létezik a világon fordított logika is. Lehet, hogy épp azért basszák szét ezeket a tetűfészkeket, mert ha papíron nem léteznek, senki sem kérheti számon eltűnésüket.

– Mi tagadás, van benne valami…

– Szerintem csapjuk össze, amit elkezdtünk és húzzuk el a csíkot. Menjünk délre, mondjuk akár Sápadt Nándorba, ott kedvelik az ilyen kikupálódott aktakukacokat.

– Milyen szépen és leheletfinoman fogalmaztál. Poéta vagy minimum sajtókukac veszett el benned.

A két jó barát nekiesett a munkának. Csak úgy repültek szanaszét a mész színű papírdarabok. Az egyik csinovnyik a végén hatalmasat ütött pecsétjével az asztalra, míg a másik rendesen beakasztott neki. A kukkoló nadrágja nedvessé vált. Kinn már hajnalodott és a papíron nem létező harmatcseppek megnedvesítették a talajt. A hivatalosan megszűnt városban érdekes jelenség zajlott le. De erről majd máskor.  

R. Z.