szalai atigazolasEgyéb 

Szalait vinné a Dortmund?

szalai atigazolasA Mainz labdarúgócsapata rendszeresen „táplálja” a Borussia Dortmundét – hogy mást ne mondjunk, a remek képességű vezetőedző, Jürgen Klopp játékosként 1989 és 2001, trénerként 2001 és 2008 között szolgálta a mainziakat, mielőtt a fekete-sárgákhoz került volna, illetve a szerb válogatott védő, Neven Szubotics is ott pallérozódott –, és a Kicker szerint elképzelhető, hogy a nyáron újabb játékosmozgásra kerül sor a két gárda között. Ez a német szaklap információi alapján akár Szalai Ádámot is érintheti: a Mainz három dortmundit vinne, a magyar centert kérheti a nagycsapat ellenértékként.

A Kicker egy csavarral Szalai Ádámot is beteszi az átigazolási keringőbe. A magyar válogatott center  felkeltette a Dortmund érdeklődését, a BVB ráadásul minden bizonnyal elveszti nyáron a topklubok által „körülrajongott” gólzsákot, Robert Lewandowskit, így középcsatárt kell keresnie. A lap szerint a dortmundiak Szalai 8.5 millió euróban meghatározott kivásárlási árát részben a mainziak kiszemeltjeinek átengedésével egyenlíthetnék ki. Mindenesetre Christian Heidel klubmenedzser a mainziak részéről leszögezte: ha nem akarják eladni Szalait, akkor nem is fogják.

Nemzeti Sport nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések