Ma lenne 98 éves Szeleczky Zita, a nemzet „kishúga”

„Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban… Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?!”

A múlt század egyik legendás színművésze volt, aki feladatának tekintette a magyar vers szerelmeseként, hogy ébren tartsa a hitet a magyar népben. A háború alatt a kórházakat járta, énekelt és verset mondott a sebesült katonáknak.

1945-ben a kommunista megszállás elől nyugatra menekült. Emigrációja során is nagy hangsúlyt helyezett a versek tolmácsolására. Előadókörútjaival bejárta Dél-Amerika, Kanada, az Amerikai Egyesült Államok és Ausztrália magyar lakta városait. Közben lemezei és hangkazettái jelentek meg, melyeken többek között „A magyar költészet gyöngyszemei”-t, Wass Albert és Mécs László verseit adta elő.

Hasonló gondolkodásmódjuknak köszönhetően levelezés alakult ki Szeleczky Zita és Wass Albert között, melyek tartalma személyes hangvételű volt. A szintén emigrációba kényszerült író/költő a következő sorokat írta egyik Szeleczky Zitának írt levelében, melynek mondanivalója ma is aktuális:

„Tévedés azonban azt gondolni, hogy aki kitart magyarsága mellett, azt mindenki elhagyja. Nem mindenki. Először is vagyunk már néhányan, ha szétszórtan is, de szellemileg csoportba verődve, akik nem hagyjuk cserben sem egymást, sem a magyar ügyet. Másodszor pedig, ami a legfontosabb: az Úristen sem hagy el, hanem mellettünk van!”

Hazafias megnyilvánulásai miatt a kommunista diktatúra népbírósága távollétében 3 év börtönre és vagyonának teljes elkobzására ítélte népellenes bűnök miatt. A háború alatt a magyar kórházak „üdvöskéje”, aki szerepléseivel enyhülést és vigaszt nyújt a sebesült katonák számára, a katonák s a nemzet „kishúgának” nevezik. 1945 után úgy érezte, jobb, ha elhagyja az országot, mert szélsőjobboldalinak minősítették. Pedig – ahogy ő fogalmazott – csak lelkesíteni akarta a katonákat, azt a hitet akarta ébren tartani, hogy lesz feltámadás. Az 1956-os magyar szabadságharc idején drámai kiáltvánnyal fordul a világ nőihez. Argentína elnöke különkihallgatáson fogadja, rádiók és televíziók sora szólaltatja meg őt. Az argentin állami rádió hónapokon keresztül tartó, Magyarországról szóló előadássorozat megtartására kéri fel. A sorozat sok barátot szerez a magyarságnak, s a legnagyobb elismerést váltja ki. Megalakítja az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, mert az emigrációban – úgy hiszi és vallja – legfontosabb kötelessége a magyar kultúra ápolása.

Gobbi Hilda így nyilatkozott egy rádiós interjúban Szeleczky Zita nemzetellenességéről:

„…a fő vád ellene. Szavalta Petőfi versét: Jön a muszka, jön a muszka, itt is van már valóban…”
„…Magyarkodott, díszmagyart viselt az esküvőjén, magyaros estélyi ruhában szavalt. Legtöbbször Adyt, aki ugye mégsem volt nyilas! Igaz mélységesen vallásos volt, és így Mécs Lászlót is szavalt, de azóta Mécs Lászlót is rehabilitálták…”

Szeleczky Zita a Magyar Hiszekegyet szavalja

Előadóestjeivel bejárja Dél-Amerika, Kanada, Ausztrália és az Egyesült Államok magyarlakta városait, s fellépéseivel nemcsak visszavarázsolja a magyar múlt felejthetetlen szépségeit, hanem beleplántálja a szívekbe az elvesztett haza iránti szeretetet, hűséget és kötelességvállalást is. Lelkesedése összefogja a régi, az újabb és legújabb emigrációs magyarságot, akik egy emberként ünneplik őt.vSzülőfaluja Nekézseny, ahol emlékházat avattak tiszteletére, amit a község önkormányzata vásárolt pályázati forrásból. Az emlékházban kiállított tárgyak és dokumentumok magángyűjtőktől, az érdi önkormányzat gyűjteményéből, illetve a Színháztörténeti Intézetből származnak.

Szeleczky Zita becsülte Wass Albertet. 1977-ben az egyik, emigrációban élő magyarsághoz intézett körlevelében írja:

„Kedveseim! Nagyon a lelketekre akarom kötni, hogy mindent megtegyetek, mindenkinek szóljatok, mindenkit vigyetek el Wass Albert előadására, mert ez az ember igazán nagy, igazán magyar, s mindannyian kell, hogy segítsük munkájában, célkitűzései elérésében…, mert nemcsak egy óriási magyar értéket, tehetséget segítünk benne, hanem erdélyi véreinket menthetjük meg a teljes kiírtástól…”

 Az emigrációs szervezetek egymás után tüntetik ki őt, s 1993-ban a kommunizmus alól felszabadult magyar haza is lerója tiszteletét: emigrációs kultúrmunkája elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapja meg. A Legfelsõbb Bíróság felmenti őt a kommunisták koholt vádjai alól, az ellene hozott ítéletet megsemmisíti, s ezzel teljes rehabilitálásban részesíti.

Az emigrációs magyarság legnagyobb művésznőjét és fáklyahordozóját Zászlós Zsóka György író e szavakkal jellemezte:

„Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban… Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?!”

A Magyar Örökség díjas Szeleczky Zita 1999. július 12-én hunyt el Budapesten. Szülőfalujában temették el a családi sírboltban. A hitüket és a magyarságukat megvalló nagyságok sorába tartozott. Sokaknak szükségük van az emlékére.

 Fel a szent háborúra – a vers elszavalása volt a fő vád, amiért a megszálló kommunista hatalom meghurcolta

Védvonal archívum nyomán Z.D.