eszakkorea3Egyéb 

Észak-Korea tovább fenyegetőzik

eszakkorea3Az észak-koreai sajtó ismét háborúval és „elképzelhetetlen katasztrófával” fenyegetőzik, mert Dél-Koreában a legmagasabb szinten kétségbe vonták hadviselési képességét.

A KCNA hivatalos phenjani hírügynökség szombaton a dél-koreai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának szavaira reagált, aki egy parlamenti bizottságban azt mondta, hogy Észak-Korea a szinte naponta megismételt fenyegetései ellenére nem képes arra, hogy megvívjon egy általános háborút a félszigeten. Kim Dzsang Szu véleményét általánosan osztják szöuli szakértői körökben és a világ más országaiban is.
   
A hírügynökség szerint az ilyen provokatív megjegyzések csak előbbre hozzák a csapásmérés időpontját. „A dél-koreai kormánynak ez a hozzáállása azt tükrözi, hogy valóságos a katonai provokáció lehetősége, s e felett nem tekinthetünk el… Előre figyelmeztetünk, hogy az ilyen szavakból és tettekből elképzelhetetlen katasztrófa következhet be” – írta.
   
A KCNA hangsúlyozta azt is, hogy az észak-koreai fegyveres erők még mindig teljes harckészültségben vannak, és csak a végső parancsot várják Dél-Korea megtámadására, ha tovább provokálják.
   
A feszült koreai helyzet miatt vasárnap Szöulba látogat Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke – jelentették be Washingtonban. Dempsey április 27-ig tartó körútja során felkeresi Pekinget és Tokiót is.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések