srs dssEgyéb 

Sovén erők, egyesüljetek!

srs dssNemanja Šarović a Szerb Radikális Párt alelnöke felhívta Vojislav Koštunicáta Szerbiai Demokrata Párt elnökét, hogy koordinálják a mára tervezett tüntető megmozdulásaikat.

„Ha őszintén védeni kívánja Szerbia és a szerb nép érdekeit és ha komolyan úgy gondolja, hogy Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen része, a Szerb Radikális Párt felkéri Önt, hogy minden jövőbeni tevékenységünket az áruló rezsimmel szemben koordináljunk és együttes erővel akadályozzuk meg Szerbia szétszaggatását” – áll Šarović nyílt levelében.

A radikális politikus felkérte Koštunicát, hogy szólaljon fel a párt hétfőn, 18 órakor kezdődő tüntetésén, és mint mondta, ő is kész rá, hogy a Szerbiai Demokrata Párt délutáni megmozdulásán beszélne, amelyre a Bölcsészettudományi Kar előtti platón kerül sor.

A radikálisok a legutóbbi választásokon kiestek a köztársasági parlamentből, és a szerb demokraták próbálják meg a ,,radik” retorikáját és keménységét visszacsempészni a szkupstina falai közé. A nagy rendszerváltó Koštunicából csakhamar véresszájú mélyszerb megmondó lett. Az, hogy a két sovén pártnak sikerül-e a ma együttműködve megszervezniük a két tüntetést, hamarosan elválik.

Magyar Szó nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések