68939Egyéb 

Arkanné turboszajha szerint a horvátok és a bosnyákok szeretik őt; sajnálja, hogy még nem koncertezett náluk + Videó és Kép

68939Svetlana „Ceca” Ražnatović, a legtöbb szerb imádott turbofolk énekesnője, a hírhedt háborús bűnös Arkan özvegye, aki maga is priusszal rendelkező bűnöző, hiszen sikkasztott, zsarolt embereket, ráadásul bizonyítottan barátkozott Zoran Đinđić néhai kormányfő gyilkosaival, de ugyanakkor kiváló barati kapcsolatokat ápol több szerb politikussal, közöttük Ivica Dačić miniszterelnökkel is, „érdekes” nyilatkozatot adott.

„Ceca” ugyanis meg van róla győződve, hogy őt az egész régióban ismerik és szeretik az emberek.

Szavai szerint majdnem minden környező országban koncertezett és bombasikert aratott.

Még egyedül Horvátországban és Boszniában nem járt (ahol férje és emberei halomra gyilkolták a védtelen civileket), de biztos benne, hogy ott is rajongnak érte. Ezért szeretettél meghívja a horvátokat és a bosnyákokat, vegyenek részt a június 28-iki belgrádi hangversenyén.

Akár nevethetnénk is a fenti a kijelentésén (mint azon az aranyköpésén, hogy „kiválóan érzi a feeling-et”), ha nem lenne a végsőkig morbid és kegyeletsértő.

cetnikusa ceca

Ceca fegyverrel a kezében tömegmészáros csetnikekkel tetszeleg egy lerombolt városban – A háború alatt előszeretettel lelkesítette a szabadcsapatok tagjait.

F. L.

Hasonló bejegyzések